Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Vida Mária: Az orvosi gyakorlat és a gyógyítószentek ikonográfiája a XIII—XIV. századi magyarországi falfestészetben
társait és a betegeit ellátni. 72 E tevékenységükkel tehát megállították az anyarozs okozta mérgezési folyamatot, ez orvosi szempontból preventív intézkedésnek minősült, így a középkori Európa mezőgazdasága és közegészségügye tulajdonképpen sokat köszönhet működésüknek. A daróci legendán kívül még egy — a XV. század közepén vagy második felében — festett falkép került elő Csehieken (Stitnik), amely már attribútumaival együtt örökítette meg szentünket. 73 Sajnálatos módon a fej hiányzik, mégis a bal kézben levő csengettyű illetve a jobb kézben levő bot, valamint a mellette álló disznó alapján könnyűszerrel azonosítható figurája. Lábai alatt lángok láthatók, melyet a sötétvörös, barnába hajló vonalkákkal akart kifejezni mesterük. Lehetséges, hogy a kezében tartott bot eredetileg T alakban végződött, csak a restaurálás során így állították helyre. A sötét szürke, enyhén vörös tónusú csuklyás köpeny jól kivehető, az alsó fehér ruházat nem látszik. Az 1470-es évek után festett táblaképeken is így ábrázolták, gyakran dombroművön (Lőcse [Levoca], Szt. Jakab templom, Szt. Anna-oltár, 1520.). Előfordul mellette kézimankós, amputált lábú, atrófiás könyörgő figura. Egyébként ehhez hasonló figurákkal találkozunk a felvidéki festészetben az Árpádházi Szt. Erzsébet és a Szt. Márton ábrázolásokon is. A betegség ismerete és az antonita rend szerepe a gyógyításban feltétlenül érthetőbbé teszi a Szt. Antal-ikonográfia kérdését. A mérgezés tüneteinek figyelembevételével érdekes feladat lenne a művészettörténet számára a „megkísértés"-téma elemzése. A tárgykörben hasonló elemzést végzett Veit Harold Bauer, aki Grünewald Isenheimi oltárának, Hieronymus Bosch bizonyos képeinek (Az utolsó ítélet, a lissaboni oltár, a madridi Szt. Antal megkísértése) és id. Pieter Brueghel Farsang és böjt harca c. festményének betegség-démonain kimutatta az ergotismus gangraenosus tüneteit.' 4 Az Isenheimi oltár egyébként antonita kolostor és ispotály temploma részére készült, így a betegek „modellként" is szolgálhattak a mesternek. Egyes országokban, főként Franciaországban Toursi Szt. Márton tisztelete is elterjedt az ergotizmussal kapcsolatban. 73 A római kori Pannóniában, a mai Szombathelyen (Savaria) született Szt. Márton püspököt Magyarországon főként lovagként tisztelték, és alakja a hazai ikonográfiában irgalmasságot gyakorló szentként ismert. A legenda szerint palástját kettévágta és így borította be a koldus meztelen testét, eszerint inkább „szociális" szentként tisztelhetjük. Mégis érdekes, hogy a Márton és a koldus jelenetben az utóbbi gyakran amputált lábú, kézimankós figura. Ilyen látható pl. a zselizi (Zeliezovce) róm. kat. templom hajójának déli falán 76 , 1388 után festették. Az őrségi Mártonhely (Martijanci) Aquila János által 1392-ben festett freskóciklusán pedig a „Szent Márton halála" jeleneten (szentély déli fala) az előtérben az idősebb Pieter Brueghel „nyomorékjaira" emlékeztető kis lábnélküli alakok könyörgő mozdulattal fordulnak a halálos ágyán fekvő Szent Márton felé. 77 Legendáját megörökítő 72 Pirhalla M.: A szepesi prépostság vázlatos története. Lőcse, 1899. 183. (Szepesm. Tört. Társ. kiadv. IV.) 73 Radocsay D. : Falképek i. m. 130. 74 Bauer, V. H.: i. m. 76—114. (képekkel). 75 Bauer, V. H.: i. m. 36. 76 Radocsay D.: Falképek i. m. 179. 77 Radocsay D.: i. m. 151—152., kép: 151.
