Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: Adatok a két világháború között Magyarországon végzett szervezett egészségvédelmi munkáról, különös tekintettel az OKI tevékenységére

Ezen évtizedek során észlelhető csökkenés egyenletesen lefelé haladt, és különösen a kezdeti szakaszát nem lehetett antituberkulotikus intézkedésekkel összefüggésbe hozni. Érdekessége még a görbének, hogy amint a nullához közeledett, úgy vált egyre laposabbá. 5 % alatti mortalitási arányszámot sehol sem értek el akkoriban.

78 A régebbi adatok alapján megállapítható, hogy kezdetben a városi lakosság gümőkóros halálozása meghaladta falvakéét. A város-falu morbiditási viszonyt általában nehéz megítélni (a városi kórházakba kerülő betegek stb.). A húszas évek közepétől azonban a falu gümőkóros fertőzöttsége, külföldi adatok szerint is felülmúlta a városokét. Az első városi hullámemelkedést a kapitalista iparosodás, társadalmi változások egészségtelen körülményei okozták. Ezt azután, a környezeti viszonyok javításának, a javított munka és lakásfeltételeknek, de a betegséget átvészelt lakosság fokozódó immunitásának is köszönhetően, egy javuló tendencia követte. Ezzel párhuzamosan viszont megindult a falusi lakosság növekvő morbiditása. A betegség túlnyomórészt a rossz szociális helyzetűeket súlytotta. A védekezés nálunk elsősorban a fertőzési források megállapításából és felszámolásából állt (a nyers tej kb. negyedrészben volt fertőzött). Korányi Sándor 1924-ben összefoglalta a hazai gümőkórellenes intézkedések addigi krónikáját/

9 Megállapította, hogy a trianoni békét követően az ország területén maradt 10 speciális kórházi osztály és 33 gondozó. Azokban az években kiterjedt viták zajlottak arról, hogy a tbc-sek szakellátása a jóval költségesebb szanatóriumi intézményekben történjék-e, vagy pedig a fejlesztendő gondozói hálózatban, melyet otthoni ellenőrzés és gondozás egészítene ki.

80 Az utóbbi megoldás realizálódott. Abban az időszakban már a szakirodalomban szó esett a Calmette oltásokról is.

81 Hazánkban Korányi Sándor sürgetésére és javaslatára, Tomcsik József 1935-ben Szegeden kezdte és Budapesten folytatta ezen oltóanyag termelését.

82 A szervezett oltások propagálására a szegedi egészségügyi nagygyűlésen előadások hangzottak el

83 (Rusznyák, Purjesz, Tomcsik). 1939-ig az eredeti peroralis eljárással mintegy 30 000 újszülöttet immunizáltak. 1939-ben Magyarországon 73 tüdőbeteggondozó működött, ebből 10 a fővárosban. A szükséglet ennek több mint kétszerese volt. Legalább járási székhelyenként kívántak ilyeneket létesíteni. Kisebb községekben a Zöldkereszt szervezet végezte a szűrést. A gyanúsakat küldték további vizsgálatra. Az utógondozást is a védőnő folytatta. A működő tüdőbeteggondozók felszerelését standardizálták (ptx-kezelést is végeztek). Az OKI-ban antituberkulotikus központot állítottak fel, élén közegészségügyi felügyelővel. Nagy és végig megoldatlan gondot jelentett a betegek elhelyezése. Parassin József 1929-ben erről így ír: „Kétségbeejtő ágyhiány állott be a fővárosban, amit még fokoz 78 Kiss I.: Népeü. 1926. 19. 1105. 79 Korányi S.: Népeü. 1924. 5—6. 78. 80 Parassin J.: Népeü. 1924. 10. 128.; Tamássy G.: Népeü. 1925. 13—14. 392. (és hozzászólások) 81 Ref. OH 1921. 4. 24. 82 Petrányi Gy. : Egészségpolitikai Szemle 1936. 1. 83 Délmagyarország 1935. II. 22.