Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: Adatok a két világháború között Magyarországon végzett szervezett egészségvédelmi munkáról, különös tekintettel az OKI tevékenységére

függ azzal, hogy az egészségvédelmet az általános vagy a specialista rendszer szerint akarják-e megvalósítani. 2. A védőnőképzés kérdése szorosan összefügg az ápolónőképzés ügyével. 3. Az ápolónő- és védőnőképzés csak a helyes kategorizálás rendezésével oldható meg. Dollinger professzor 1926-ban a Közegészségügyi, Társadalompolitikai Értekezleten ismertette az addigi ápolónő- és védőnőképzés helyzetét. Az országban működő ápolónők három csoportba oszthatók: 1. az előzetes képzettség nélküliek (kb. 60%), 2. az egyházi keretekbe tartozók, akiknek többnyire szintén nincs szaktudásuk, 3. a képzett világi ápolónők (Vörös Kereszt Egylet, a Gondviselés Egylet ápolónői és a diakonissza ápolónők). Az utóbbiakat sem egységes terv alapján oktatták. Az igen sokféle és eltérő színvonalú ápolónőképzés további részletezésétől eltekintünk, szükséges viszont foglalkoznunk a védőnőképzés akkori formáival. Magyarországon, hasonlóan más országokhoz, az egészségvédelem az anyacsecsemő egészségvédelemmel kezdődött. Ennek szakszerű oktatását az 1918-as 186.591 B. M. rendelet írta elő, és átruházott állami hatáskörben a Stefánia Szövetség szervezte meg. A tanfolyamra, mely három hónapos volt, négy polgári iskolai végzettséggel vettek fel hallgatókat. Mellékfoglalkozású védőnőket is képeztek hathetes kurzuson. A tanfolyamok 1928-tól egy éves tartamúak. Ezt megelőzően valamely védőintézetben féléves próbaszolgálat is kötelező. A gyakorlatokat tejkonyhán, tüdőgondozóban, adminisztrációs irodában, laboratóriumban és gyermekklinikán végezték. 1927—28ban 100 hallgatót képeztek. Létezett a gümőkóros betegségre specializált egészségügyi védőnői képzettség is. Eleinte maguk a szakintézetek készítették fel szakembereiket. 1917-ben hathetes tanfolyamot szerveztek részben a „Gondviselés", részben a Magyar Vöröskereszt Egylet ápolónői részére. A fővárosban alkalmaztak védőnőket iskolaegészségügyi munkára. 1927-ben a tanácsi szabályrendelet értelmében az addig kizárólag gyermekvédelem területén működő iskolai gondozónővéreket és azokat, akik csak egészségügyi szolgálatot láttak el, „iskolanővér" elnevezéssel közös létszámban egyesítették. Ilyennek minősíthették azokat, akik tanítónői, óvónői vagy érettségi oklevéllel rendelkeztek, és akik a főváros által rendezett védőnői vagy gondozónővéri tanfolyamot elvégezték. Hasonló elbírálásban részesültek, akik a rendelet megjelenése előtt már legalább két éve mint iskolanővérek, védőnők vagy gondozónők működtek. Valamennyien kötelesek voltak a Tanács által előírt továbbképzőtanfolyamokon bármikor díjtalanul résztvenni. 1928ban egy ilyen négyhónapos tanfolyamon 40 nővér vett részt. Két elmebetegvédelemben szakosított vizsgázott egészségügyi védőnőt is nyilvántartottak. A húszas évek közepéig általános egészségügyi védőnőképzéssel a Vörös Kereszt és a Stefánia foglalkozott. Ezt követően a debreceni állami iskola. Felvetődött, hogy a védőnők ne az egészségügyi segédszemélyzet, hanem a szociális gondozók körébe tartozzanak az anya—csecsemő védőnőkkel együtt. Ezt a nézetet elvetették, minthogy az egészségvédelmi intézményeket orvosok vezetik, és ott elsősorban orvosi jellegű munkát végeznek. Ennek megfelelően alakult a Stefánia védőnői