Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly—Szemkeő Endre: A magyarországi orvostársaságok kialakulása és fejlődése a 19—20. században
ségét két szakosztályban, az orvosiban és a gazdaságiban fejtette ki, évente rendezett tudományos kongresszust vándorgyűlés jelleggel. Elsősorban tudományos és népszerűsítő társaság szerepét kívánta betölteni, éppen ezért tevékenysége kapcsolódott az Orvosegyesülethez. Első elnöke Tauffer Vilmos volt, akinek elnöksége idején (1891— 1904) domborodott ki leginkább a tudományos jelleg. Munkájáról évkönyvet adott ki, amelyben az évi vándorgyűlés tudományos előadásainak teljes anyagát leközölték. A századfordulóra kialakult a magyar orvostársasági élet olyan formája, amely valóban jellemezte a szakmai kapcsolatokat az első világháború végéig. A 19. század utolsó évtizedének lényeges orvostársasági eseménye az Országos Orvosszövetség megalakulása lett (1897), amely az érdekvédelmi és tudományos társasági életet kívánta összhangba hozni. Az 1890-es években, a 90-es évek elején, végleg lekerült az országos orvosi értekezletek és találkozók napirendjéről az erősen vitatott kamarai javaslat, amellyel az országgyűlés sem kívánt foglalkozni. Az orvostársadalom érdekvédelmének új formáit kellett megteremteni, valamint létre kívánták hozni a tudományos társaságok országos szervezetét is. A kettő egyesítéseként jött létre az Országos Orvosszövetség, amely tevékenységének első éveiben valóban számos, a magyar orvostársadalom helyzetét javítani kívánó javaslattal élt. 20 Az Országos Orvosszövetséghez az egész magyar orvostársadalom csatlakozott és néhány év leforgása alatt megalakultak a vidéki fiókszövetségek. Ezzel egyidőben a vidéki orvosegyesületek elvesztették jelentőségüket, hiszen az új forma nagyobb teret engedett a tudományos és az érdekvédelmi tevékenységnek. Különben is a régi elvek szerint működő orvos-gyógyszerészi egyesületből a gyógyszerészek fokozatosan kiváltak, saját társaságokat alakítottak. Éppen a vidéki kisebb társaságok elhalványulása miatt vált inkább fontossá a szakmai alapon szervezett országos orvostársaságok létrehozása, amely egy orvosi szakterületen belül országos társasággá szerveződött. Ezek sorát a Magyar Sebésztársaság nyitotta meg, majd követte a többi alapszakma országos tudományos társasága is. A MAGYAR ORVOSTÁRSASÁGOK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT A két világháború között a magyar orvostársaságokat továbbra is a tudományos és az érdekvédelmi csoportosulási szempontok jellemezték, bár mindkét területen elsősorban az országos társulási törekvések váltak uralkodóvá. 27 Az adott időszak magyar orvostársasági életében döntőnek mutatkozott az orvostudomány szakosodása, illetve az egyes orvosi szakterületek mindjobb elkülönülése, amely a különböző országos szakorvosi társaságok megalakulását eredményezte. Igaz, ez már a századfordulón is tapasztalható volt, amikor megalakultak a Bp-i Kir. Orvosegyesület szakosztályai, majd pedig az önálló országos szaktársaságok (Magyar Fogorvosok Egyesülete [1905], Magyar Seborvosok Társasága [1906], Magyar Gyermekorvosok Társasága [1909], Magyar Orvosok Tuberculosis Egyesülete [1912]). 28 Az orvosi társaságok éfe2e Túrán Bódog: Az orvosi szervezkedés története. Bp. 1907. Országos Orvosszövetség, 1898— 1900. Bp. 1900. 27 Kapronczay Károly—Szemkeő Endre: Magyar orvostársaságok a két világháború között. (1920—1945). SOMKL. 687—78. 84.1. 28 Magyar orvostársaságok a 19. század második felében. Orv. Hetil. 1977. 118. évf. 42. sz. 2533—36 1.
