Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly—Szemkeő Endre: A magyarországi orvostársaságok kialakulása és fejlődése a 19—20. században

tudományok gyors fejlődése, az újabb és újabb ismeretanyaggal kapcsolatos tapasztalatok kicserélése, az orvosi gyakorlat problémáinak megvitatása, aminek igen jó keretet biztosított a társaság. Ugyancsak megoldatlan volt a továbbképzés, amire nem biztosított megfelelő keretet az egyetem orvosi kara. A gyakorló orvosok társasági és továbbképzési problémáit nem oldotta meg az egyetem orvosi kara, amelynek nemcsak a tanszemélyzet lehetett a tagja, hanem minden oklevéllel rendelkező orvos, aki a megfelelő összeget lefizette. A kar és a kartól független orvosok ellentéte az 1830-as években elmélyült, ami a pesti és a budai gyakorló orvosokat az egyetemtől független orvosi társaság megalapítására ösztönözte. „A tudomány és a kartársiasság ápolása, önmagunk továbbképzése'" lett a cél és a Budapesti Királyi Orvosegyesület az egyetem orvosi karától függetlenül alakult meg, sőt a kar egyenesen megtiltotta tagjainak az Orvosegyesületbe való belépését, a vele való kapcsolat tartását. Az Orvosegyesület éppen a továbbképzés céljaira könyvtárt létesített, hogy az új szakkönyveket és folyóiratokat mindenki számára elérhetővé tegye. Alapításától kezdve viszont elutasította, hogy érdekvédelmi célokat szolgáljon, csak önkéntes társulás alapján alakította ki tudományos társasági életét.

4 Az egyetemmel való kezdeti hűvös viszony ellenére az Orvosegyesület csakhamar népszerűvé vált a pesti és budai orvosok körében, taglétszáma az első években 50 körül volt. Figyelemre méltó, hogy tagjai közé csak orvosdoktorokat vettek fel, sebészeket és gyógyszerészeket nem. Ez viszont a főváros aránylag nagy orvoslétszámával magyarázható, bár tekintélyes számban működtek még sebészek is Pesten és Budán. A sebészek kizárása az Orvosegyesületből — bár egyedi jelenségként — elindítója lett a főváros területén működő sebészek külön társaságalapítási törekvésének. 1841. február 8-án megalakult a Budapesti Sebészegyesület,

5 amelyben a sebészeken kívül orvosdoktorok és állatorvosok is részt vettek. Első elnökének Piskovich János (1776— 1857) orvosdoktort, a Rókus kórház igazgatóját választották, és az egyesület célját, a kartársiasság szellemének ápolása mellett a „sebészség ismerettárának bővítésében" jelölték meg. Népszerűségét jelenti, hogy taglétszáma állandóan 40—50 között volt, külön könyvtárat, kölcsönözhető műszertárat létesítettek. Kéthetenként rendezték tudományos üléseiket, tiszteletbeli tagokat választottak a vidéken működő sebészek közül, kapcsolatot tartottak fenn az 1833-ban Kolozsvárott alakult Erdélyi Orvosegyesülettel, amely mint említettük hasonlóan sebésztársaság volt. A Sebészegyesület munkájában részt vett Zlamál Vilmos •— 1847-ig alelnök, majd az egyesület elnöki tisztségét töltötte be —, Finády Zsigmond orvosdoktor, nyolc állatorvos, valamint Pest és Buda ismert sebészei (Lobmayer Ferenc, Kresz Károly, Wagner Endre stb.). Üléseikről rendszeresen beszámoltak az Orvosi Tár hasábjain. Sajnos a közölt előadáscímeken kívül és a tiszteletbeli taggá választás eseményén kívül működésükről alig tudunk, iratanyaguk nem maradt fenn. A szabadságharc bukása után a Budapesti Sebészegylet működését felfüggesztették, de az 1850-es években már nem kérte jogainak visszaállítását. 4 U. o. 5 Orvosi Tár. 1841. aug. 6. számában megjelent híranyag és beszámoló, amelyben közlik az alapszabályzatot és a tagok névsorát. Iratanyaga ismeretlen, fővárosi közgyűjteményekben néhány tagsági oklevelet és választási jelentést őriznek.