Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 86. (Budapest, 1979)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Fazekas Árpád: Szabolcsi adatok a pestisjárványok történetéhez

met, főleg kereskedelmi vonatkozásban. Nemsokára mégis eljutott ide a fertőzés, mert az 1677. november 22-én Pozsonyból küldött felséges leirat [31] már a következőket jelezte : a „lues pestifera" az erdélyi Alba Júliában (Gyulafehérvár) elterjedt, s intézkedtek az utasok és kereskedők pestises fertőződésének megakadályozásáról. Időköztjen pedig egy 1677. november 6-i császári intimátum arról tájékoztatott, hogy Kassa városát [30] is megfertőzte a Lengyelországból idekerült „pestilentia". Az 1678. december 15-én Kis-Várdán kihirdetett legfelsőbb leiratból [32] kitűnt, hogy Pozsony és Sopron megyék szintén megfertőződtek a „contagio pestifera"-val, s a következő évben már Ungvár városában is fellépett a „pestilentia vagy contagio" [33]. A lengyelországi pestis átterjedése folytán 1699. november 12-én Lipót császár elrendelte [34] a Duna, Tisza, Sajó és Maros folyók átkelő helyeinek megerősítését. Az 1700. december 4-én Karászon kihirdetett császári leirat [35] pedig már azt közölte a megyei rendekkel, hogy terjed a „pestifera contiago" a Tiszántúlon is. A most felsorolt szemelvények és rövid idézetek is jól érzékeltetik, hogy még a legfelsőbb helyről származó okmányok, rendeletek ugyanazon szövegben is milyen sokféle módon nevezték a pestist: 1. pestis, 2. konstantinápolyi contagio, 3. lues pestifera, 4. pestilentia, 5. contagio pestifera, 6. contiago és 7. pestifera contagio. A magyar vagy népies elnevezés még változatosabb, így: mirigy, dögös mirigy, mirigynyavalya, feketehalál, dögvész, csoma (ez utóbbit gyakran összetévesztik [14] a cholerával), guga, ragadós dögös mirigy. Itt alkalomszerűnek találom idézni — Magyary-Kossa Gyula [26] adatai alapján — a pestis tüneteinek középkori leírását: „Az kire azon mérges nyavalja gyön, kezdődik erős hidegleléssel és csakhamar utána látható az mirigy, ki is vagy füle tövén, vagy torkában, hónallya alatt, czombjában láttatik, veresnek. Ha pokolvar vagyon mellette, az felette szederjes avagy fekete. Némelyek két napok alatt, némelyek három vagy négy napok alatt meghalnak. Az kik halálra valók, azok felette sokat isznak és nagy szomjúságban vadnak, de az kit iszik is, ki hánnya és sokat beszél magán kívül.," A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC ÉS A PESTIS Az előző fejezetből kitűnt, hogy a XVII. század végén már itt-ott volt pestis Magyarországon, s 1700-ban elterjedőben volt a Tiszántúlon is. Ez a vidék pedig rendkívül fontos mozgási, felvonulási és utánpótlási területe volt a kuruc hadaknak. Eleinte mégis csak elszórtan, kisebb gócokban fellépő pestises megbetegedések jelentkeztek csupán. így a szabadságharc első öt évében az éppencsak megszervezett kuruc hadi egészségügynek csak a hadviselés szokásos egészségügyi következményeivel kellett szembenéznie, azonban 1709-től pestis járványszerű megszaporodása folytán már kettős volt a csapás. Sőt maga a háború is elősegítette a járvány robbanásszerű elterjedését. így adódott, hogy míg a nyolc évig tartó kuruc szabadságharc csak 80 000 halottat kívánt, addig a pestis egymaga 400 000 ember halálát [11] okozta. Kétségtelen, hogy az ország politikai elszigetelődése mellett a pestisnek döntő szerepe volt II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának lehanyatlásában, majd összeomlásában. Meglepő mégis, hogy a kuruc vitézeknek 1703 — 10 között a fejedelemhez intézett