Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 86. (Budapest, 1979)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Mourant, A. E.—Kopec, A. C.—Domianewska-Sobczak, K.: The genetics of the Jews (Czeizel Endre)

A hetvenes évek elején a zsidóság lélekszámát mintegy 14 millióra becsülték. Antropológiailag, földrajzilag és történelmileg 3 főcsoportot különítenek eî: az askenázikal (számuk 11,5 millió), a szefárdokat (1,5 millió) és a keletieket (1 millió). A döntő többséget, alkotó askenázik származása körül az elmúlt három évben élénk vita folyt. A korábbi elképzeléseket ugyanis A. Koesüer 1976-ban ,,A tizenharmadik törzs" címmel publikált k

;

'nyve megkérdőjelezte. (Koestler, Arthur: The thirteenth tribe. The Khazar Empire and its Heritage. London, Pan Books Ltd., 1976.) A zsidóság az ősi Palesztinából három nagy hullámban szóródott szét. I. e. 722—21ben az asszír hódításnak először Izrael esett áldozatául, és ekkor került sor a ninivei száműzetésre. Ez végül is a feltételezett 12 törzs közül 10 elvesztéséhez vezetett. Nebukadnezar i. e. 586-ban Júdeát is elfoglalta és a maradék két törzset Babilonba hurcolta el. Itt tanulták meg a kereskedő foglalkozást, és a hellénizmus korában a Földközi-tenger övezetében számos települést hoztak létre. Utolsó nagy szétszóródásuk i. sz. 70-ben, tehát a rómaiak általi leigázásuk után vette kezdetét. Ekkor kerülnek tömegesen Európába is. A keresztesháborúk megindulásával (i. sz. 1096) Nyugat-Európában azonban tarthatatlanná vált a zsidók helyzete. Emiatt mindinkább kelet felé szorultak. Mintegy 200 000 német zsidó 1264-ben Szemérmes Boleszláv, majd főleg 1333-ban Nagy Kázmér kiváltságleveleitől bátorítva Lengyelország és Litvánia területére vándorolt. Behívásuknak több magyarázata is van. A XIII. században a talár hadak háromszor dúlták végig ezeket az országokat. A szomszédos német és cseh állam is gyakori támadásokkal tizedelte a lakosságot. így szinte elnéptelenedett Lengyelország és Litvánia. Emellett szükség volt az írástudatlan nemesek és a megmaradt pásztorok ,,közé" egy írástudó, városiasodó rétegre is. Ezért anyagi juttatásokkal (pl. helypénz) és különböző adókedvezményekkel, kölcsönökkel ösztönözték a bevándorlókat. A katolikus németek mellett sok zsidó is vállalkozott a kietlen űr betöltésére. Gyorsan beépültek a kereskedelembe és a gazdaság egyéb ágaiba. A nagyon is katolikus lengyelek a zsidók vallásával azonban nem tudtak megbékülni, és emiatt összetűzésekre is sor került, így 1483-ban Varsóból, 1491-ben Krakkóból, 1495—1502 között Litvániából távozniuk kellett. A régi Galícia területén azonban otthonra találtak és megtartva zárt közösségeiket, jellemző zsidó településeket hoztak létre. Ekkor teremtették meg — a német nyelvre alapozott, de héber és szláv szavakkal kevert — jiddis nyelvet. Őket nevezik a későbbiekben askenázi-nak. Az 1500 és 1648 közötti időszakot „aranykor" néven emlegetik, a létbiztonság, a gazdasági jólét és a népességszám növekedése miatt. Ennek során az askenázik elkülönült és egységes csoportját alakították ki a zsidóságnak. A magyar származású Koestler 1976-ban megjelent könyvében bizonyos korábbi szórványos szakmai közléseket egységes rendszerbe foglalva, népszerű formában új hipotézist közölt, megkérdőjelezve az előbbiekben összefoglalt és általánosan elfogadott felfogást. Véleménye szerint az askenázik csaknem teljes egészükben a kazárok leszármazottai. A kazárok törzse az i. sz. V. században tűnt lel a történelem színpadán. KözépÁzsiából nyugat felé vándorolva a Fekete- és a Kaspi-tenger környékét, valamint a kaukázusi hegyek déli vidékét foglalták el. Nyelvük alapján török eredetűek (szavaik leginkább a csuvas nyelvhez hasonlítanak). Uralmukat a X. századig szilárdan tar-