Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 86. (Budapest, 1979)
SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Höpker, W. W.: Obduktionsgut des Pathologischen Institutes der Universität Heidelberg 1841—1972 (Lambrecht Miklós)
külözések ellenére is helytállt, míg aztán 1948-ban Berlin-Tempelhofban megszervezte a Wenckebach-kőrház kórbonctani intézetét és ezt 1953-ig vezette, vagyis 77 éves koráig. Meghalt 1956. nov. 21-én Wiesbadenben. A könyv lényegét az 56 oldalnyi levélanyag adja. Az első levelekel Rössle kritikus időszakban írta. amelynek nehézségeit inkább csak diszkrét utalások révén lehet megsejteni. E nehézségek közé tartoztak még a megélhetési gondok is. Számos, nagyrészt régebben ismert, vagy azóta ismertté vált patológus és klinikus kollégáról (többségük azelőtt vagy azóta szintén egyetemi tanár) elismeréssel vagy némi iróniával emlékezett meg. A levelek hangja sokat változott a 10 év alatt; eleinte hivatalos-kollegiális, végül baráti-tegeződő. Észrevehető az is, hogy az anyagi gondok csökkenésével újra a szakmai problémák kerültek előtérbe. A levelek érdekességét végeredményben az határozza meg, hogy a hajdani Németország korai átalakulási periódusában a szellemi-szakmai élet egyik szektorába világít be egy nagy tehetségű és műveltségű kiváló ember, akinek sorain néhol még a cenzúra korlátai is érezhetők. Lambrecht Miklós Höpker, Wilhelm-Wolfgang: Obduktionsgut des Pathologischen Institutes der Universität Heidelberg 1841—1972. Eine tabellarische Übersicht aus 66868 verschlüsselten Sektionsprotokollen. Berlin —Heidelberg, Springer Verlag, 1976. XVI, 331 p. 111. A szerző magántanár a münsteri egyetem patológiai intézetében. Előzőleg prof. Wilhelm Doerr tanítványa volt Heidelbergben. Volt főnöke írta a több munkatárs közreműködésével összeállított könyv előszavát. Ebből megtudható, hogy a II. világháború bombázásaitól megkímélt város egyetemi intézetében 1841-től megmaradt az összes boncjegyzőkönyv, a feldolgozás záródátumáig, a 66868-as sorszámig. Az egyetem kórbonctani tanszékét csak 1866-ban szervezték meg; az addig is működő prosecturán maguk a klinikusok boncoltak. Az első kinevezett professzor Julius Arnold (1835—1915) volt. Utódai közül ismert nevű még A. Schmincke (1877—1953), a modern időkből pedig E. Randerath (1899—1961). Doerrt 1963-ban nevezték ki a helyére; 1966-ban új intézetbe költözhettek. Ezt a modern követelményeknek megfelelően rendezték be és külön részleget szerveztek, amely a kórbonctani és szövettani leletanyag dokumentációs problémáival foglalkozott, prof. Wolfgang Jacob vezetésével. Mellette kezdte adatfeldolgozó munkásságát Höpker is. Világszerte próbálkoznak a pathomorphológiai dokumentáció szabványosításával, a matematikai logika kódoló eljárását is igénybe véve. Ez tenné alkalmassá számítógépes feldolgozásra, lényegében gazdaságos és gyorsan kezelhető adattárolásra. Ez sok helyen már sikerrel működik ; Doerrék 1972-ben vezettek be ilyen eljárást. A régebben írt jegyzőkönyvek persze ilyen feldolgozásra kevésbé alkalmasak. 130 év alatt sok minden megváltozott: a boncolási technika, a figyelembe vett szempontok és maguknak a jegyzőkönyveknek a formája, stílusa, terminológiája is. Höpkernek sikerült egy diákcsoport (tanulókör) segítségével egységesíteni a feldolgozási szempontokat és a nyert eredményeket számos táblázatban és diagramban ábrázolta. Fő szempontok: nem és életkor szerinti megoszlás, majd szervenként és szervrendszerenként a
