Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 86. (Budapest, 1979)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Mihályhegyi Géza: Kölcsey Ferenc gyermekkori betegsége és népi gyógyítása
hogy Kölcsey Ferenc Sző-Demeleren született, az akkori Közép-Szolnok megyében.. Szülés után, mikor Álmosdra visszatértek, egy Panka nevü szolgálót hoztak magukkal, aki nemcsak dajkája volt Kölcsey Ferencnek, hanem később a debreceni tanulóévei alatt, majd felnőtt korában is gondozója maradt, és hűségesen szolgálta. Kölcsey Ferenc annyira megbízott benne, hogy soha nem számoltatta el Pankát. Mind Angyal Dávid, mind Vajda Viktor mint régi hű cselédet említi. [1, 23] Szentimrey Jenő a „Ferenc tekintetes úr" c. életrajzi regényében azt állítja, hogy Panka ajánlott egy népi gyógymódot a kis Kölcsey Ferenc gyógyítására. [22] Ez hihető is, hiszen a Panka által ajánlott gyógymód akkoriban elterjedt volt. Szentimrey szerint a betegség súlyos óráiban Panka így szólott: „Ha nincs segítség, nem él meg reggelig. Nálunk Közép-Szolnok megyében úgy csinálják, hogy behevítenek a sütőkemencébe, de nem éppen annyira, hogy U'ingra lobbanjon a lapáton bedugott panusa fszáraz kukoricaszár). Akkor rákötik a lapátra a gyereket. Ha nagyobbacska, bebújik magától. Rátolják a kemence ajtaját, s bennmarad, míg anyja elmond hét miatyánkot. Akkor kikapják, s kicsi testét bekenik faolajjal és bedugják a meleg ágyba. A forróságban kipattannak a hólyagok, levet eresztenek, a gyerek megkönnyebbül. Mintha kézzel vették volna le a betegséget róla." Kölcseyék már hallhattak erről a nép között elterjedt gyógymódról, hiszen a himlő akkor gyakori betegség volt. Eszerint a betegek bebújtak a meleg kemencébe. A meleg kemence, a mai fürdőinkben is megtalálható „száraz meleg" kamrának felel meg, ahol 60—70 °C-ra fűtik a levegőt. Seneca is említi leveleiben, mint „testet kimerítő száraz gőzt..." [19], Akadhatnak, akik hitetlenkednek, mondván: hogyan bújhat be egy felnőtt egy kemencébe? Ha tudjuk azt, hogy időnként asszonyok bebújnak, hogy kitapasszák, már nem hitetlenkedünk. Egyébként is jó, ha tudjuk, milyen egy falusi kemence. Győrffy István leírása szerint az alföldi magyar házban „A kemence 2—3 m 8 űrtartalmú, felfelé keskenyedő boglya formájú. Mindég sárból készül." A kemence „valóságos épület az épületben", ugyanis a konyhának jó egyharmadát, csaknem felét elfoglalja. Némelyik olyan magas, hogy csaknem mennyezetig ér. [18] Bátky azt is elmondja, hogy a kemence „a főzésen kívül még sok mindenre szolgál: kenyeret sütnek benne, gyümölcsöt aszalnak, kendert szárítanak, télen fűtenek, sőt régente ez volt a száraz gőzfürdő is". Az északi szlávoknak még most is a kemence a fürdőjük. [3] Ennek a szokásnak emléke a „banyakemence" nevében is fennmaradt. A szlovák „bánja" szó (fürdő) megfelel a latin „balnea" szónak, ami szintén fürdőt jelent. Mi magyarul szintén „banya" nevet ragasztunk a kemencénkhez. Ez a szlávból kölcsönzött szó is sejteti, hogy mi így is használtuk (Bátky). Ilyen kemencéjük volt Kölcseyéknek Álmosdon. Baksay Sándor írja, hogy „a magyar ember az egyenes házat szereti. Elengedhetetlen hármas osztálya: a nagy ház, a kis ház és a konyha. A nagy ház ajtó felőli szegletében van a szalmafűtésre berendezett, sárból rakott nagy boglya- vagy búboskemence, amit asszonyok is tudnak sárból rakni." [2] Győrffy István a magyar parasztházból fejlett nemesi kúriát ismertette. „Ilyenféle régi nemesi kúriák Szabolcs-Szatmár megyében még ma is találhatók [1929]. Némelyikét még most is szalmával fűtik. Ezek a magyar parasztházból nőtt kúriák legfejlettebb példái". [9]
