Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Benedek István: Semmelweis betegsége

szak és egyszerre nagy izgalom jelenségei mutatkoznak, nagyzási téveseszmék kíséretében rendkívüli psychomotoros nyugtalanság uralja a képet. A beteg magát nemcsak hogy egészségesnek tartja, hanem hivalkodik azzal, hogy összes functióiban mindenkit legyőz, sexualitása satyriasisig fokozódik, szórja a pénzt. . . E mániás szakban, ha jelen is voltak, eltűnnek a beszéd zavarai és ezáltal félrevezethetik a nem figyelmes észlelőt.," (494_6. old.) Hasonló összképet nyerünk bármely tankönyvből, az analógia Semmelweis kórlefolyásával szembeszökő. Azonban minden szerző egyetért abban is, hogy pusztán a pszichés tünetegyüttes nem elegendő a diagnózis biztos fölállításához, mert „minden a homloklebenyben lejátszódó folyamat ugyanazon szellemi kiesési tüneteket fogja adni, mint amilyeneket a paralysis progressivában szoktunk észlelni." (Sarbó, 499.) Önmagában tehát az analógiás módszernek csak valószínűsítő szerepe lehet, bizonyító ereje nincs. Ezért vettük igénybe a kizárásos módszert is, s most harmadiknak rátérünk a kórkép rekonstrukciójára (diagnosis per reconstructionem), és az így kialakult képet össze kell vetni a bonctan ismert eredményeivel. A kórlefolyást elég részletesen tárgyaltuk már ahhoz, hogy itt beérhetjük rövid emlékeztetéssel. A lelki zavar 1860-ban kezdődött a vitairatokban kimutatott kóros jelekkel. Ezt követte a személyiség átformálódása, megtartott rutintevékenység mellett, a szellemi beszűkülés, a fokozott ingerlékenység és excentrikus viselkedés, s mindenekfelett a szembeszökő korai testi elaggás. 1865 nyarán pár hét alatt bontakozott ki a teljes elmezavar sorozatos dühkitörésekkel, az érzelmi élet nagyfokú labilitásával, kritikátlan és infantilis viselkedéssel, felfokozott erotikával és obszcén itassál, külsejének elhanyagolásával, váltakozóan elboruló, majd feltisztuló tudatállapottal, bizonytalan betegségérzettel („valami nincs rendben a fejemmel"), irreális költekezéssel és tervezgetéssel, a család elhanyagolásával, értelmetlen cselekvésekkel (bábaesküjelenet, esti kikocsizás a betegekhez); ezekhez társult az alvási roham (Schlafsucht), a farkasétvágy (bulimia), a járászavar (dysbasia), az érzészavar (analgesia), a beszédzavar (dysarthria), talán írászavar is (dysgraphia). A kórházban további dühöngési rohamok, zavartság, fokozott nyugtalanság, majd apathia, testszerte remegések és rángások, gyors szellemi hanyatlás. Ez a kórlefolyás egészében megegyezik a pp tünettanával. Kérdés: mi szól a pp ellen ? XIII. VITÁK SEMMELWEIS BETEGSÉGÉRŐL Olyan adat, amely kizárná a paralízist, nincs. Néhány körülmény azonban mérlegelést igényel. Ezek: /. A vérbajos anamnézis hiánya. Erről korábban elmondtam, amit tudunk: semmiféle adatunk nincs Semmelweis fertőzéséről, de a körülmények ismeretében valószínűsíthető a bécsi időszakban szerzett primer alfectio, ami utólagos nyomot nem hagy. 2. Anisocoria hiánya. Az Argyll-Robertson féle tünetet, amely rövidesen a pp-diagnosztika legfőbb fegyvere lett, 1865-ben nem ismerték, a pupilla fényreakcióját és egyenlőtlenségét azonban igen. A paralitikusok 85—90%-ánál korai tünet a pupillamerevség és -egyenlőtlenség, a kórrajz tanúsága szerint Semmelweisnél egyiket sem