Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)
FÓRUM - Benedek István: Semmelweis betegsége
2. A kórbonctani jegyzőkönyvben: Hyperaemia meningum et cerebri. Degeneratio grisea medullae spinalis. Elmarad az agysorvadás, az agyvízkór és a heveny gerincvelőgyulladás, helyette az utóbbinak szürke elfajulása tűnik fel. (Ezt a változatot vette át Sticker IE, Schönbauer, Chiari és Haranghy.) 3. Scheuthauernál : Hyperaemia meningum, hyperaemia et atrophia cerebri cum hydrocephalo chronica. Degeneratio grisea medullae spinalis. Ismét agysorvadás és agyvízkór, de szürke elfajulással. Mármost: az utólagos vita alapjául az szolgált, hogy ha volt agysorvadás és agyvízkór, ez krónikus idegrendszeri bántalom — jelesen pp — mellett szól, míg ha ezek hiányoznak, akkor az egész folyamat heveny gyulladással — például a sepsisszel — magyarázható. Mondvacsinált ellentét ez. Akár belevették az összefoglalásba, akár nem, mind a három alapszövegből kiderül, hogy krónikus folyamat is volt, akut gyulladás is volt. Vitathatatlan a frontális tekervények sorvadása, az agykamrák tágulása, belhámjuk duzzadása, a lágyhártyák tejszerű zavarodása, az általános vérbőség és heveny gyulladás. Egyetlen homályos pont: a „degeneratio grisea" fogalma. Erre a kemény, minden gyulladásnak és rothadásnak ellenálló támszövetszaporodásra semmilyen utalás nincs sem az alapszövegben, sem az l-es kórbonctani leletben — hogyan került az összes többibe, és mit jelent? Hathológusok és idegorvosok egybehangzó vélekedése szerint a „szürke elfajulás" a múlt században a hátgerincsorvadást ( tabes dorsalis) jelentette — márpedig Semmelweisnek semmiféle tabes-es tünete nem volt. Lambrecht Miklós segített a rejtély megfejtésében, éspedig Scheuthauer egyetemi jegyzete alapján. Tudvalevően Scheuthauer Gusztáv 1870-ben hazatért Ausztriából, a budapesti egyetemen a kórszövettan, majd a kórbonctan professzora lett. 1877-ben tanítványai sokszorosított jegyzet formájában kiadták egyetemi előadásait (Elméleti kórbonctan, I—II.), ebben a pp kórbonctanáról a következőt olvashatjuk : „A dementia paralytica majd gyorsan vezet halálhoz, majd csak igen lassan fejlődik (dementia paralytica progressiva). Első esetben az agytekervények erősebb duzzadásán kívül semmi jellegzetest nem találunk. De ha a halál csak a dementiához társult hűdések után lép fel, akkor a bonclelet a következő: A dura mater (kemény agyburok) a kooonyaboltozattal erősen összenőtt, vastagodott, bel felületén számos álhártya létezik, melyek közt igen sokszor szépen kifejlődött haematomát találunk. A lágy agyburkok dhomályosodottak, nedvdúsak, különösen azon helyeken, hol az agytekervények legerősebben sorvadtak, főleg a homloklebenybeliek.. . A gerincagy háti és ágyéki részlegének hátsó kötelei egész terjedelmökhen degeneratio griseát (a tabesnél leírt változással azonosat) mutatnak. . . Górcső alatt a szürkésen elfajult kötelekben a neuroglia túltengését, az idegrostok pusztulását, fehérvérsejteket és néha corpora amylaceák jelenlétét 'aláljuk. Gyakran még a középső kötelek hátsó részleteiben is változást találunk, mely izomban csak fehér vérsejtek és hájcseppek megjelenésében áll és ügy látszik, hogy ez :sak következménye a hátsó kötelekben nagymérvben kifejlődött deg. griseának." [\. 347—8.) Semmi kétségünk nem lehet ezek után afelől, hogy Scheuthauer Semmelweis esetében nem hátgerincsorvadásra, hanem pp-ra gondolt. Semmelweis özvegyének kései nyilatkozata alátámasztani látszik azt, hogy Rokitansky is hasonlóképp vélekedett:
