Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Benedek István: Semmelweis betegsége

phyta-képződést mutató csonthiányt talált, ami annyit jelent, hogy a csontszövet elhalásának 4—6 héttel korábban kellett keletkeznie, hogy még a beteg életében kezdetét vehesse a pótló csontszövet képződése. Ez a magyarázat lehetséges és elfogadható, mindazonáltal nem teljes értékűen bizonyított. Az exhumált csontok kórbonctani vizsgálatát végző orvost ugyanis az a kifejezett cél vezette, hogy Semmelweis elmebetegségét cáfolja. Sok téves adatot közöl, ettől azonban a kézközépcsontok leírása helytálló lehet. Csakhogy nincs mód az ellenőrzésre, mivel a kórbonctani vizsgálat után Semmelweis egész csontvázát műanyagba ágyazták, ami a szövetek struktúráját megváltoztatja és hozzáférhetetlenné teszi; majd az egész műanyagtömböt a Semmelweis-ház udvarának hátsó részébe befalazták, úgyhogy végképp láthatatlanná és kontrollálhatatlanná vált. Hasonló aggály merül fel a kórrajzzal kapcsolatban is. A felvételi status-t nem a beteg felvételekor, hanem halálakor foglalták írásba, amikor a kezelő orvosnak már az volt az érdeke, hogy a rohamosan lezajló septikus folyamat felelősségét az osztályáról elhárítsa. Mint a kórbonctani leletből nyomban meglátjuk, Semmelweis teste telve volt súlyos sérülésekkel, amelyek nyilvánvalóan az ápolás következtében keletkeztek. Ha ezek között felmutathat egyet, amely korábbi eredetű, akkor magát a sepsist ezzel és ennek áttételeivel indokolhatja — amint ez történt is. Lehetséges, hogy leírása megfelel a valóságnak, de nem zárható ki a „kozmetikázás" lehetősége sem. A fejlemények szempontjából egyébként ez közömbös. Ha elfogadjuk — és jobb híján tegyük ezt — a kórrajz adatait, akkor az eseményeket így rekonstruálhatjuk: Az eltokolt és érzéketlen tályoggal érkezett Semmelweis Bécsbe. Az első dulakodás alkalmával — amikor a távozni készülőt hat ápoló alig tudta legyűrni — sérült kezét egy erélyes szorítás összeroppantotta, az addig eltokolt tályog szétrobbant, a genny szétfolyt a szövetek közt, ráterjedt a kézfejre, majd a vérpályán keresztül áttételek képződtek — létrejött az általános vérmérgezés. Mára második napon ezt a bejegyzést találjuk: a gyulladás továbbterjed a kéztőízületek fölött, a kézhát is duzzadt, piros, de érzéketlen; kötést vagy borogatást a beteg nem tűr. Később az üszkösödés tovább terjed, de akkor már testszerte gennyedések jelentkeznek, és csontig hatoló sérülések; ezekből a kórrajz csak a bal mellkasfélben mutatkozó tályogról ad hírt, és tisztázatlan eredetű gázképződésről. A kórleírás kérdőjeles gennyvérüség (Piämie?) diagnózissal zárul. A felvételi protokollra a bizonytalan őrjöngés (Tobsucht) diagnózis kerül, amit akkoriban nemcsak a dühöngés jelölésére, hanem önálló kórformaként is használtak. A kórbonctanra agyhűdés (Gehirnlähmung) megjelöléssel küldték át az aktákat; ez szerepel a halál okaként, és a család által kiadott gyászjelentésen is. IX. KÓRBONCTANI LELET A kórrajz, mint láttuk, három diagnózist is ad, mindazonáltal nyitva hagyja a kérdést: mi baja is volt a betegnek? A kórházban töltött két hét eseményei mindenestül beleillenek a foudroyansan lezajló paralízis diagnózisába, de nem specifikusak : ilyen tüneteket produkálhat a mania furiosa is, vagy bármely exogén psychosis. Típusos dementia (elbutulás) kibontakozására nem volt idő, ugyanígy a jellegzetes szemtünet,