Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Benedek István: Semmelweis betegsége

kocsin, de ezt követően még annyi minden történt, hogy az két hétbe nem férne bele. Mint Fleischer írja : „családja körében, az iskolában, a betegágynál, a tanárkar üléseiben, szóval mindenütt"' feltűnt Semmelweis egzaltált viselkedése. Iszonyú dühkitörései voltak, hirtelen lecsillapult, vagy elsírta magát, gyerekesen viselkedett, majd ismét izgatottá vált. Időnként — már korábban, a látencia szakában — alvási rohamok (Schlafsucht) léptek fel: társaságban is váratlanul elaludt. Bókai leírása szerint az addig teljesen a családjának élő ember elkezdett kimaradozni, örömlányokat keresett fel, ezt nem is titkolta, sőt otthon is fokozott szexuális követelésekkel lépett fel, obszcén módon viselkedett, meztelenre vetkőzött, trágár szavakat használt stb. Érthető módon megbotránkozást keltett ezzel a tisztes nagypolgári házban, amely feleségének kereskedő-családjáé volt. Külsejét elhanyagolta, oktalan költségekbe verte magát, jövedelmét a valóságosnál többre becsülte, a háztartás gondjaival viszont nem törődött. Betegeit továbbra is látogatta, éspedig az esti órákban, kocsit bérelve; de minthogy zavart viselkedése miatt a páciensekhez nem merték bebocsátani, mindenütt eljátszották azt a jelenetet, hogy az inas bement a házba, egy idő múlva visszatért azzal, hogy senki sincs itthon; Semmelweis elhitte, tovább hajtottak. Később ezt meg kellett szüntetni, az orvosok — Balassa, Wagner és Bókai — érvágással és nyugtatókkal kezelték, Schürer szerint Balassa állandó őrizetül két orvost rendelt mellé, és minden éles szerszámot elzáratott, nehogy kárt tegyen magában vagy másban. A kezelést engedékenyen tűrte, tisztultabb pillanataiban betegbelátása volt: „Valami nincs rendben a fejemmel" — mondotta. Fleischer hét évvel későbbi emlékbeszédében szerepel az irodalomban híressé vált „bábaesküjelenet'', amely furcsa módon hiányzik Bókai anamnéziséből. Eszerint egy kari ülésen, ahol a szülészet tanársegédi állásának betöltéséről kellett volna szavazni, Semmelweis előhúzta a zsebéből és végigolvasta a bábaesküt. Lehet, hogy megtörtént, lehet, hogy nem; a kortársak nem erősítették meg (csak az özvegy említette negyven év múltán), de nem is cáfolták — a kórképbe mindenesetre beleillik. Ugyancsak nem említi Bókai anamnézise a kéz sérülését, amiből a későbbi sepsist származtatták, sőt amire száz év múlva az „osteomyelitises delirium" elképzelést felépítették. Ha egyáltalán volt a kezén sérülés, oly jelentéktelen lehetett, vagy oly mélyen cltokolt gennyedés volt, hogy az orvosoknak a nagyobb baj mellett nem tűnt fel. Semmi esetre sem lehetett felszínes panaritium, mert akkor a sebész Balassa nem hagyja kezeletlenül és Bókai említetlenül. Leginkább panaritium ossale-ra lehet gondolni, eltokolódott gennyzsákkal, amely a pp miatt érzéketlen (analgesias) betegnek nem okozott fájdalmat, ezért kezelésére sem került sor. Eredete tisztázatlan; „karcolás", „skandalózus szülés", „műtéti sérülés" szerepel az utólagos följegyzések ben; de az sem lehetetlen, hogy a sérülés — sok hasonlóval együtt — már a kórházban keletkezett. Újabban előkerült egy följegyzés július 13-ról, amelyen Semmelweis aláírásával igazolja egy rendkívüli hallgató négyhónapos kórházi gyakorlatát. Minthogy aláírása kifogástalan, és pontosan olyan, mint ugyanezen a papíron a március 13-i, ebben némelyek az elmebaj cáfolatát látják. Gyenge érv a sok erősebb ellenében. Semmelweis nem volt egész idő alatt ködös vagy dühöngő állapotban; semmi akadálya nem lehetett annak, hogy egy tisztultabb időszakában rutinos aláírását papírra vesse. A két aláírás annyira egyforma, mintha egy időben készült volna, ezért azt sem tartom