Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)
FÓRUM - Szakvélemények és hozzászólások Semmelweis kórtörténetéhez (magyar és német nyelven)
századbeli kórbonctani felfogás." Az utolsó mondat érvényességét csökkenti az a különbség, amely Rokitansky szintén idézett 1856-os könyve, Scheuthauer 1877-es és a Birch-Hirschfeld-könyv 1892-es kiadása közt e fogalomkörben fennállhatott. Hiszen 1856-ban alig valamit tudtak az idegrendszer szövettanából, míg 1892-ben igen sokat. Másrészt félreérthető a Scheuthauerra utalás, azt a látszatot keltve, hogy nem találta tabesre specifikusnak ezt a jelenséget. Nos Scheuthauer előadását így adta vissza Nyitó Sándor (a 2. kötet 265. oldalán a Gerincvelő betegségei c. fejezetben): „Degeneratio grisea, újabban ataxia locomotrix ugyanaz a bántalom, melyet az elöbb^ tabes dorsalisnak neveztek. Ez különösen a hátsó kötegeit illeti a gerincagynak. Itt áttetsző szürkés gócok lépnek fel a gerincvelőben. E gócok azonban nem olyan rendetlenek, nem oly asymmetricusak és nem is oly nagy számúak, mint a myelitis chronica sclerosis szerű bánt almánál. .." Előzőleg a 245. oldalon a Dementia paralyticát jellemezte kórbonctanilag, histológiai adatok felsorolásával együtt. Utolsó mondata: „Vexapfel újabb kutatása szerint az elősorvadt változások, a gerincagy hátsó kötegére is folytatódnak, és ez által tabes dorsalis felé közeledik". Ebből még nem következtethető az, hogy Scheuthauer számára 1865-ben nem volt meglepő a két kóros elváltozás időnkénti együttes előfordulása, de az igen, hogy 1877-ben már együttes kórfolyamat lehetőségeként tárgyalta. Ma ezt taboparalysisnek hívjuk. Megjegyzendő még, hogy a „degeneratio grisea" nem általános pathológiai fogalom, mint pl. a degeneratio parenchymatosa, hanem kizárólag az idegrendszerben található és 1877-ben eleve tabesnek tekintett elváltozás. így Semmelweis boncolási leletéből (az 1865-ös Orvosi Hetilap-beli, Scheuthauerféle közlést véve alapúk') valószínűsíteni lehet a paralysis és a tabes korai szaka makroskopos jeleinek felismerhetőségét. Hangsúlyozni kell viszont azt, hogy abban az időben nem tudtak e kórképek lueses eredetéről, tehát a többektől feltételezett diszkrécióra se volt szükség. Maguk a kórképek — egymástól függetlenül — régóta ismertek voltak. A paralysis progressivának megfelelő tüneteket Bayle írta le 1822-ben. A tabes dorsalis betegségnévként való első használatának időpontja nehezebben rögzíthető. Tény, hogy Ernst Horn és iskolája 1817-től több disszertáció témájának választotta ezt a betegséget 0 , majd a szintén Horn-tanítvány M. H. Romberg klinikopathologiai alapossággal írta le 7 . A luessel való összefüggését később J. A. Fournier mutatta ki az anamnesis és a kórlefolyás figyelembe vételével. 8 Nézetéhez csatlakozott W. Erb is. A századforduló körül statisztikailag is tudták bizonyítani e feltevést, majd Schaudinn felfedezése, a Wassermann-reactio alkalmazása és később a spirochaeta kimutatása az agy- és gerincvelőben (Noguchi, Richter Hugó) végleg bebizonyí4 megjegyzés: itt „az előbb" azt jelenti, hogy: „nem régi" vagy „nem régen még. . ." 5 Scheuthauer, G. : Semmelweis Ignácz tanár holt testének vizsgálata. I. Általános boncvizsgálat. II. Meynert, T. : A koponya- és gerincagy szövet vizsgálata. OH 9 (1865), 48, 763—768. 8 Horn, Wilhelm: De tabe dorsuale praelusio. Berlin, 1827. (Schiller Lm. szerint: 1. 12.) Weidenbach, C. : De Tabe Dorsuali. Dissertatio. Berlin 1817. (Schiller i.m. szerint: 1. 12.) 7 Romberg, M. H.: Handbuch der Nervenkrankheiten. 1846. 8 Fournier, J. A.: De la Pseudoparalyse generale d'origine syphilitique. Paris 1878. Fournier: De V ataxic locomotrice d'origine syphilitique. Paris 1882.
