Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Szakvélemények és hozzászólások Semmelweis kórtörténetéhez (magyar és német nyelven)

ségek, de Semmelweis esetében a viselkedés esetleg túlméretezett formái részben személyiség-reakciók, részben pedig az utolsó hetekben a psychoorganicus syndroma részjelensége. Egyik praesenilis dementia sem jár lázas megbetegedéssel és az előbbi leírásban éppen azt kívántam bizonyítani, hogy Semmelweisnél az intellectualis teljesítmény vonatkozásában dementiáról nem lehet szó. Motiválatlan megnyilatkozások csak a héthetes betegség alatt találhatók, a legutolsó publikációi is kifogástalan kritikai és logikai készségről tesznek bizonyságot. A bonclelet nem ad tájékoztatást sem a cerebrális atrophia intenzitásáról, sem az atrophia lokalizációjáról. Ennek alapján semmilyen értelemben sem fogalmazható meg nosológiai kategória. Bármilyen elsődleges idegrendszeri megbetegedés irányában az esetleges feltevés konkrét adatokra nem támaszkodik, spekulatív jellegű és felesleges is, mert a bonctanilag igazolt folyamat a psychopathológiai történéseket egyértelműen magyarázza. 3. A megbeszélés bevezető előadásában az a feltevés, hogy az érdekelt budapesti professzorok ellenséges érzülettől vezettetve akarták Semmelweist Budapestről eltávolítani, nehezen fogadható el. Az a tényanyag, hogy Semmelweis halálát követően az érdekelt professzorok és elsősorban Bókai nem nyilatkozott Semmelweis elmeosztályra való küldésével kapcsolatos tevékenységéről, önmagában nem bizonyít rosszhiszeműséget. A magam részéről feltételezem, hogy Bókai Semmelweist nem vizsgálta meg, hanem a családtól, esetleg a család kezelőorvosától kapott információk alapján állította ki az intézeti kezeléshez szükséges véleményét. A véleményben sem szerepel személyes vizsgálat, nem szerepel a vizsgálat időpontjának megjelölése, és ennek a vizsgálatnak a meg nem történtét igazolja az is, hogy a súlyos flegmonosus kézfolyamat, amely a kórrajz első lapján már leírásra került, Bókai leletében nem szerepel. Teljesen elfogadható az, hogy a budapesti professzorok Semmelweist ausztriai elmegyógyintézetbe szállíttatták. Bókai leírása alapján egyértelmű, hogy az elmebetegség és ennek alapján a kezelés szükségessége orvosi felelősségük alapján kapott megállapítást. Évtizedek óta —jelenleg is, feltehetően a múlt század közepén is — az a kialakult gyakorlat, hogy exponált személyek elmegyógyászati gyógykezelését nem a munka- és lakóhelyük területén biztosítják. Ez vezethette a budapesti professzorokat, hogy a megállapított elmebetegség kezelését külföldön, az akkor még egységes monarchia másik államában kívánták lehetővé tenni. 4. Az ausztriai intézet egyik budapesti professzor véleménye alapján vette kezelésbe Semmelweist. A leírás alapján a kezelés szükségességében nem kételkedhetett, de kételkedése esetén is csak néhány napos megfigyelés után adhatott volna a kezelés szükségességére vagy elutasítására vonatkozó véleményt. A kórrajzi dokumentáció sohasem tükrözi hűségesen és teljes precizitással a beteg állapotát és a beteg állapotának változását. A kórrajz szövegében eszközölt javítások alapján nem lehet következtetni sem rosszindulatra, sem pedig szándékos félrevezetésre. A bevezető előadásnak az a megállapítása, miszerint a kórrajz szerkesztése augusztus 13-án történt és nem július 31-én, valamint az a megállapítása, hogy a kórrajz egészének kézírása a kéthetes benntartózkodása alatt nem naponkénti feljegyzést, hanem annak folyamatos elkészítését tükrözi, önmagában szintén nem bizonyítja még a szándékos félrevezetésnek a tényét sem. Elképzelhető az is, hogy a bennfekvés alatt egyáltalán nem készült semmilyen feljegyzés, s a halál napján szerkesztették és írták meg a kórrajzot. Lehet az is,