Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)
TANULMÁNYOK - Szlatky Mária: Pettyéni Borbély Márton kéziratos orvosló könyve, 1683—1701
Könyvének legértékesebb, I. részében forrásai kizárólag magyar mesterek. Ezek közül is kiemelkedik kettő: Karasznai Borbély Mihály zilahi, Dési Péter kolozsvári mesterek, akikre a receptek többségénél hivatkozik. A többiek csupán néhány recept végén szerepelnek, leggyakrabban tán Belényesi Péter nagyenyedi borbély és Sartoris Sámuel kolozsvári gyógyszerész. Külföldi szerzőre csak elvétve bukkanunk e részben. Három ízben hivatkozik Alexius Pedemontanusra — „erőtlen es emésztetlen gyomorrul''' és „büdös szajrul" való orvosságot idéz tőle. Ugyancsak háromszor utal Johann Jakob Weckerre, akitől az égéssel kapcsolatos szereket idéz. 36 ' 37 A 275. oldalon találjuk még ezt a bejegyzést a „Száraz Betegségrül es Fulladozasrul" való recept után: „Ezt láttam Fogaras, Borb. Tamás Uramtol. Ez Valerius Doctor munkája. Lohocc ad Astma". Ez a Valerius doktor esetleg megegyezhet a Weszprémi által említett, „zsidóból lett keresztény Valerius Dávid orvosdoktor"-ral. Még valószínűbb azonban, hogy Valerius Cordusról, a 17. századi jeles német orvosról van szó, a nürnbergi pharmacopoea szerzőjéről. 37a Ellentétben a korábbiakkal, a 334—354. oldalon levő recepteknél, tehát a könyv végén, a Pápai Próbák részletes leírása előtt csupa külföldi szerző nevével találkozunk. Szinte minden receptnél más forrást említ. Itt találkozunk a klasszikusokkal (Plinius, Galenus, Dioszkoridesz, Avicenna) s még néhány ismeretlen névvel is (Sam. Licht., Constanti, Oswaldi stb.). A neveknek ez a csoportosítása arra mutat, hogy Pettyéni először megírta művének törzsét, s magyar mesterektől tanult receptgyűjteményt, majd alkalmanként egy-két érdekességet még hozzáírogatott. Ez utólag összeszedett, igénytelen, a kor alkimista felfogását is tükröző, babonás receptek nem sok hasonlóságot mutatnak a receptkönyv előző részével. Az a megjegyzés tehát, hogy: „leis írtam egy summában Brassó varossaban s elis végeztem. Ano Domini 1683 Augusti 16." valójában csupán a 3—334. oldalig terjedő feljegyzésekre, a magyar mesterektől tanult receptekre vonatkozhat. A kézirat II. része teljes egészében elüt az I. résztől. Itt alig találunk magyar mesterre való hivatkozást. Az egész rész három külföldi szerző, Johann Jakob Wecker, Alexius Pedemontanus és Albertus Magnus műveiből való válogatás. 38 Orvosinak alig nevezhetők e feljegyzések. Maga Pettyéni is ily címeket adott az egyes részeknek: „Secreta quadam a loh. lacobo Veccero" és „Ex Secretis Alberti Magni". Ha orvosi szempontból nem is számottevő, de általános művelődéstörténeti szempontból sok érdekességet tartalmaz ez a rész is. Borbély- és kozmetikai szerek („Haj Fodorító", „Hajat Feketére festeni", „Orczat pirosító", „kendőző", „Fog Vakaró Feieritő", „Keze Feieritö es Simito" stb.), számos házi tanács (különböző színű „tenták" készítése, „Az Papirosbul mint kell ke Venni az Tentât" stb.), néhány orvosi recept 36 l.rész, 254, 255,274. 37 l.rész, 269, 271. 37a Weszprémi i. m. III. köt. 611. 38 Albertus Magnus, eredeti nevén Albert von Lauingen (1193—1280), Arisztotelész legnagyobb középkori interpretátora. Alexius Pedemontanus előkelő piemonti család sarja volt. 83 éves korában megírta az utazásai során összegyűjtött adatokból az arcanumokról szóló könyvét, amit J. J. Wecker fordított latinra és adott ki 1563-ban Bázelben. Johann Jakob Wecker (1528—1586), bázeli dialektika tanár (1557—66), majd colmari (Elzász) városi fizikus. Fő műve: De secretis libri XVII. Bázel, 1560. 1701-ig hét kiadásban jelent meg.
