Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Goerke, H.: Carl von Linné. Arzt — Naturforscher — Systematiker (Lambrecht Miklós)

könyvekről és L. fontosabb művei őskiadásáról, Ül. ezek újkori reprodukcióiról található életrajzi adattáblázat és név-, valamint hely- és tárgymutató könnyíti a könyv használatát. A családtörténetből kiderül, hogy anyai ágon egyik ősét boszorkányként megégették. Az apai név eredetét a már ismert formában magyarázza meg : a nagyapai parasztház közelében álló hársfa latin genus-nevéből (Tilia) az egyik oldalág a Tiliander nevet vette fel. L. apja a hárs svéd nevéből: „lind" származtatta saját nevét. Az apa fiatal evangélikus lelkészként Svédország déli részén telepedett le, és Rashult faluban született Cárinak keresztelt fia 1707. máj. 23-án. 1734-ig hazájában tanult Lund, majd Uppsala egyetemén orvosjelöltként. Közben életét irányító atyai barátságukba fogadták Olaf Celsius (nem azonos a hőmérő egyik feltalálójával) és Olaf Rudbeck professzorok. Egyetemi támogatással Lappföldön gyűjtő utat tett, majd következett élete egyik legjelentősebb éve, 1735 januárjában eljegyezte Sara Moraeát, áprilisban elutazott Hollandiába. Hardervijk egyetemén orvosdoktorrá avatták még odahaza megfogalmazott, ,,A váltóláz okáról írt új feltevés" c. disszertációja alapján. Leidenben H. Boerhave „Praeceptor totius Europae"-ként rendszerező hajlamával hatott L.-re, de még fontosabb volt Gronovius tanárral kötött ismeretsége. Az ő biztatására adta ki még e ,,csodák évében" a Systema Naturae 1. kiadását 11 nagyoldal terjedelemben. E korszakalkotó mű L. életében 12 kiadást ért meg, állandóan bővülő terjedelemben; legjellemzőbb adata, hogy míg az elsőben 549 fajt sorol fel, az Orvostörténeti Könyvtárunkban is meglevő 10.-ben (4 kötetben majdnem 2000 oldalon) 4387 fajt jellemez 1757/58-ban. Az állat- és növényvilág mellett ásvány- és kőzetrendszertant is tartalmaz. Ez a szorgalom és „írásdüh" jellemzi további munkásságát is. Az 1735-ös év ilyen produktív lezárása után 2 évig Londonban és Párizsban dolgozott, majd Svédországban praktizálni kezdett, megnősült és a hajóhad orvosa lett. 1739-ben az újra alapított Svéd Tudományos Akadémia elnöke lett 32 éves korában. Meghívásra Uppsalába költözött és 1742-től haláláig egyetemi tanárként ott élt. Meghalt 1778. jan. 10-én. Lakóházában ma Linné Múzeum van. E rövid életrajzi vázlat eseményeket, főleg sok gyűjtő munkát, a rendszerezési lehetőségeken elmélkedést és mindezek kifejezéseként hangyaszorgalommal összeírt könyvek tömegét takarja. Bár mindezzel L. kiérdemelte a „Kanzleibeamter des Herrgotts" jelzőt, Goerke némi ellentétet mutat ki foglalkozásából adódó tudományos megismerése és a Linnét egyébként jellemző keresztény hit között. Külön fejezetben foglalkozik követőivel és ellenfeleivel (pl. A. v. Hallerrel). A magyar biológiatörténet is kimerítette ezt a témát, főleg korai követőinek méltó jellemzésével. A fel nem sorolható munkákból itt, a Systemán kívül érdemes megemlíteni a „Philosophia botanica" 1751, „Species plantarum" 1753., „Genera plantarum" 1736, majd 5. kiadás 1754, c. műveit. Orvosként a „Genera morborum"-ban 1759-ben a betegségeket is rendszerezni próbálta, a többihez képest csupán kuriózum-értékrendben. Pusztán (valószínűleg Leeuwenhoekéhoz hasonló) lupemikroszkopot használva az igazi Mundus invisibilis-t nem láthatta; annál meglepőbb egy akadémiai ülésen elhangzott kijelentése 1750-ben, amely szerint a himlőt, vérhast, syphilist és pestist a „legkisebb férgek" okozhatják. Végül utalni kell útirajzaira és etnográfiai tevékenységére is.