Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 81. (Budapest, 1977)

TANULMÁNYOK - Gurevics, Sz. A.: Robert Schumann betegségéről (orosz nyelven)

jelent meg. Gyermekkorában nem mutatkoztak pszichikai betegségszimptomák, csak 16—18 éves korában észlelhető lényeges változás jellemében. A megőrzött, ill. kiadott levelek és naplók, kortársak visszaemlékezései szerint elég viharos lefolyásúnak lehet megítélni serdülőkorát. A változó kor pszichológiájának jellemző vonásaként jelenik meg a komplex gondolkodásnak váltása a fogalmi gondolkodásra. Ez a váltás Schumann-nál különös intenzitással történt. Ennek alapján olyan jelek mutatkoznak jellemében, amelyek korai schizophréniára emlékeztetnek. Schumann-nál az ellentétes folyamatok diametrális feszültségében, a fejlődés diszharmóniájában rejlettek tragédiájának jegyei. Betegsége 1833-ig fokozatosan kezdődik, depressziós állapottal — szomorúság, nyugtalanság —, kezdeti neurózissal. 1833-tól sokkal élesebb formákban jelentkezik: állandó levertség, öngyilkosságtól való félelem, lyssophobia, hypsophobia váltakozott melankóliával. 1840-ben (a dalok éve) a konfliktus oldódása, kiegyenlítettség vehető észre. Ekkor úgy tűnt, hogy harmóniában vannak a külső feltételek Schumann belső világával, de állandó és gyökeres stabilizáció már nem volt lehetséges. Az 1840 után következő periódus volt a betegség fejlődésére nézve a legveszélyesebb. A betegség erősödésének valószínűsége mindig a krízises szituációkban a legmagasabb, azaz a pszichikai betegség kockázata megnő egy döntő esemény nyomán, amikor nagy a stresszfeszültség egy cél elérése érdekében — ezáltal csökken az akarati aktivitás. Ez történt Schumann-nál is. A betegség előrehaladása az 1844—54. évek között erősödött. Ebben az időben a fázisfolyamat változatlan, de az egyes rohamok hosszúsága növekszik — állandóan váltakozik a betegség kompenzációja a dekompenzációval. A klinikai képben fellelhető a bradylalia, bradykinesis, dysmimia, lakunáris amnézia — szélesedik a rettegések köre. Hallucinációi — amelyeket már a 30-as években is feljegyeztek — egyre erősebbek és tartósabbak lettek. Schumann maga is megemlékezett ezekről a hallucinációkról: „Esti fantázia: az alkonyat órája az a tündérpálca, amely felébreszti a lelki viharokat és fantáziálást". Egész életét végigkísérték az éjszaka, az alkonyat és a visszatérő álmok képei; zeneművei közül is nagyon sok foglalkozik ezekkel a témákkal. 1854-ben betegsége a végső stádiumba ment át. A pszichopatológiai képben újak: demens szimptómák, teljes mozgásnélküliség, tájékozódásképtelenség, mutismus, étvágytalanság stb. A szerző tanulmányában összeveti az eddig megjelent véleményeket. Szerinte Mebius alkotta a még ma is legaktuálisabb koncepciót a betegség endogén formájának átalakulásáról. így ha igaz az az axióma, hogy az elmebetegségek is, mint más krónikus betegségek, változnak és fejlődnek egyik formából a másikba, akkor Schumann-nál a triad: 1. cyclothymia, 2. mániákus depressziós pszichózis, 3. schizophrenia, mint egymás után következő stádiumok tárgyalandók. S. A. GUREV1TSH, Prof. Dr. med. Leningrad, Kirovski prosp. 65. SU