Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 81. (Budapest, 1977)

FOLYÓIRATOKBÓL - Rivista di Storia della Medicina, 1975 (Kapronczay Katalin)

dekes megfigyelni, hogy megemlíti a női munkaerőt a gyógyszerészeknél s borbélyoknál. Általános közegészségügyi rendeleteket hozott és ilyen irányú tevékenységet folytatott az egészségügyi magisztrátus. A protomedikusok, valamint a herceg közvetlen szolgálatában álló orvosok már a protomedikusi magisztrátushoz (Magistrato del Protomedicato) tartoztak. A cikk szerzője több olyan törvényből idéz, amely az orvosok, gyógyszerészek, sebészek, borbélyok, foghúzók és egyéb gyógyítással foglalkozók viszonyát határozta meg. Többször is előfordul az a kitétel, hogy az orvos sebésszel vagy gyógyszerésszel „nem köthet szövetséget". Az 1696-os törvény sok fontos kérdésben foglal állást: Minden esetben köteles az orvos aláírni a receptjeit. Ha fertőző betegségre gyanús esetet diagnosztizál — veszélyes lázak, fekélyek, kiütések — az egészségügyi hatóságnak köteles jelenteni rövid időn belül. Egy egész sor rendelet és paragrafus foglalkozott a sarlatánok és különféle „csodadoktorok" tevékenységének megakadályozásával. Azért érdemes felidézni ezeket a rendeleteket, mert mutatják, hogy ezen a területen már elég jelentős fejlődésnek indult az orvostudomány és törvényes lépéseket tettek a nem hivatottak „gyógyító" munkájának beszüntetésére. Egy fejezetet szentel a cikk az orvosok kulturális életének, műveltségük színvonalának taglalására. Scarano, Giovanni Benito: Sguardo storico alla patogenesi e clinica del distacco di retina — — (57—73.) A szemészet modern irányú fejlődése a XIX. században indult meg jelentősebb mértékben. Volt azonban olyan patológiás kép, amelynek gyógyítása sok problémát okozott. így a retinaleválás keletkezésének okát sem tudták először pontosan meghatározni. Különféle elméletek születtek a kóroktanáról, valamint a terápia lehetőségéről. A cikk részletesen ismerteti ezeket a variációkat és a század legjelentősebb szemészeit is megemlíti ennek kapcsán. Bettica-Giovannini, Renato: Quattro argomento greci — (74—89.) Érdekes vállalkozás ez a cikk, amenynyiben a görög orvostudomány néhány jelentős alakját az irodalom segítségével kívánja bemutatni. Elsőnek Asclepiost, a gyógyítás istenét mutatja be egy homéroszi mű alapján. Philodemos, a szíriai Gadara-ból származó orvos (i. e. 110 körül született) hosszú ideig csak erotikus tartalmú epigrammái által volt ismert. Herculaneumban azonban több filozófiai művére is rábukkantak, ezek között volt a De morte című is. A munka az epikureista filozófia legfőbb jellemzőit hordozza. Az 1806-os első kiadás után a múlt században többször is megjelent különböző fordításban. Empedokles is költői formában írta meg műveit, a keletkezés és az elemek tanát. I. e. 450 körül élt Szicíliában, bár származására nézve görög volt. Orvos, jós, pap és filozófus volt egyszemélyben. A keletkezés és az elenyészés nem egyéb — mondta ki —, mint az anyagok összekeveredése és szétválása. Az elemeket a szerelem egyesíti és a viszály választja szét. Ezek a ciklusok folytonosan követik egymást. A négy alapvető elem a tűz, a víz, a levegő és a föld. Parmenides (i. e. 515 körül született) az eleai filozófiai iskola megalapítója. Legjelentősebb műve a verses formában írt „A természetről" című, amely töredékekben maradt fenn. Alapvető gondolatai: a létet csak a gondolkodás értheti meg és foghatja föl, az érzékek hamis képet adnak a világról. A változás és a dolgok sokasága nem létezik, a lé-