Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 81. (Budapest, 1977)
FOLYÓIRATOKBÓL - Rivista di Storia della Medicina, 1975 (Kapronczay Katalin)
hogy az elsődleges probléma a süketség, ebből alakul ki — mint következmény — a beszédkészség hiánya. A cikk szerzője valószínűnek tartja, hogy Cardano és Lana-Terzi — mint latinos műveltségű renessaince tudósok — jól ismerték Marcus Fabius Quintiiianus (cca. 35 — 90) „Institutio oratoria" c. munkáját, amely az ókor egyetlen szisztematizált pedagógiai műve. Ez tartalmaz egy olyan fejezetet, amely indítékot adhatott Cardanónak és Lana-Terzinek. Velencében és Padovában kedvezőbb körülmények alakultak ki, ugyanis a céhekhez és egyéb egyesületekhez hasonlóan — vallásos indítékok alapján, kölcsönös segítségnyújtást fogadva — létrejött a vakok társasága is. A „Fraglia di S. Maria dei Ciechi" tagjai alapszabályukban kimondták, hogy méltatlan életforma a kéregetés vagy a jövendőmondásból való megélés, törekedni kell arra, hogy valamilyen munkát tudjanak végezni. Az első vakoktatással foglalkozó intézetet 1784-ben Párizsban Valentin Haüy (1745—1822) alapította. Nyelvi tanulmányok, valamint a kalligráfia és a titkosírások továbbfejlesztése kapcsolódik nevéhez. Az ő tanítási módszere is a tapintáson alapult, először csak különféle rajzos szimbólumokat próbált felismertetni, a figurákat golyóba szurkált gombostűkkel alakítva ki. Volt olyan tanítványa is, aki domborművű térképet is leolvasott. XVI. Lajos egy személyes találkozás után adta meg az anyagi támogatást az intézet létrehozásához. Az intézet teljes kapacitása 120 fő volt. Nemcsak olvasni tanította meg őket, hanem zenélni és különféle kézügyességen alapuló mesterségre is, hogy biztosítva legyen a későbbi megélhetésük. A tanításhoz szükséges speciális könyveket házi nyomdában állították elő. Ez az intézet vált a németországi, majd az itáliai vakoktatás megszervezésének modelljévé. Braille, aki gyermekkorában vesztette el látását, szintén tanult a párizsi intézetben és az itt szerzett tapasztalatok alapján dolgozta ki a világhírűvé vált vakírást. A cikke befejező részében ismerteti a szerző az itáliai vakoktatás jelenlegi helyzetét. Olaszországban több nyomda is foglalkozik a Braille-nyomtatással, ahol nemcsak könyveket, hanem folyóiratokat is állítanak elő. Híreket és aktualitásokat tartalmazó újságjuk, valamint speciális lapjaik vannak: gyermekújság, zenei szaklap, eszperantista lap és egy folyóirat a vak masszőröknek. (1 ábra Girolamo Cardano arcképével.) Caffaratto Tir si, Mario: I medici e la medicina delV antico Piemonte — (20— 56.) A nagylélegzetű tanulmány a XIV— XVI. századi orvostudomány fejlettségét, egészségügyi törvényeit és az orvosok szociális helyzetét, kulturáltságuk színvonalát tárja fel Piémont grófságban. Az udvari orvosok szerepe természetesen különböző a városi orvosokétól. A rendes orvosok (medico ordinario) alkalmazása egyszerű módon történt: esküt tettek a hűséges munkára, utána hivatalos írást kaptak, hogy mennyi időre alkalmazza őket a gróf. Ez az idő általában 1 év volt, azután csaknem mindig meghosszabbították. Fizetésük 30 és 200 forint között mozgott, különleges emelést járványok idején, nagyobb betegségek sikeres gyógyítása után és a grófi családban levezetett szülések után kaptak. Hangsúlyozott szerepük volt járványos, vagy járványgyanús időben, amikor minden intézkedést meg kellett tenni, hogy megóvják az udvart a betegségtől. Nagy általánosságban a megbízatási idő leteltével ún. rendkívüli orvossá léptették elő őket. Az udvari orvos helyzete egyébként is kedvező