Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 81. (Budapest, 1977)

FOLYÓIRATOKBÓL - Rivista di Storia della Medicina, 1975 (Kapronczay Katalin)

hogy az elsődleges probléma a süketség, ebből alakul ki — mint következmény — a beszédkészség hiánya. A cikk szerzője valószínűnek tartja, hogy Cardano és Lana-Terzi — mint latinos műveltségű renessaince tudósok — jól ismerték Mar­cus Fabius Quintiiianus (cca. 35 — 90) „Institutio oratoria" c. munkáját, amely az ókor egyetlen szisztematizált pedagó­giai műve. Ez tartalmaz egy olyan feje­zetet, amely indítékot adhatott Carda­nónak és Lana-Terzinek. Velencében és Padovában kedvezőbb körülmények ala­kultak ki, ugyanis a céhekhez és egyéb egyesületekhez hasonlóan — vallásos indítékok alapján, kölcsönös segítség­nyújtást fogadva — létrejött a vakok tár­sasága is. A „Fraglia di S. Maria dei Ciechi" tagjai alapszabályukban kimond­ták, hogy méltatlan életforma a kéregetés vagy a jövendőmondásból való megélés, törekedni kell arra, hogy valamilyen mun­kát tudjanak végezni. Az első vakokta­tással foglalkozó intézetet 1784-ben Pá­rizsban Valentin Haüy (1745—1822) ala­pította. Nyelvi tanulmányok, valamint a kalligráfia és a titkosírások továbbfej­lesztése kapcsolódik nevéhez. Az ő ta­nítási módszere is a tapintáson alapult, először csak különféle rajzos szimbólu­mokat próbált felismertetni, a figurákat golyóba szurkált gombostűkkel alakítva ki. Volt olyan tanítványa is, aki dombor­művű térképet is leolvasott. XVI. Lajos egy személyes találkozás után adta meg az anyagi támogatást az intézet létre­hozásához. Az intézet teljes kapacitása 120 fő volt. Nemcsak olvasni tanította meg őket, hanem zenélni és különféle kézügyességen alapuló mesterségre is, hogy biztosítva legyen a későbbi meg­élhetésük. A tanításhoz szükséges spe­ciális könyveket házi nyomdában állí­tották elő. Ez az intézet vált a német­országi, majd az itáliai vakoktatás meg­szervezésének modelljévé. Braille, aki gyermekkorában vesztette el látását, szintén tanult a párizsi intézetben és az itt szerzett tapasztalatok alapján dolgozta ki a világhírűvé vált vakírást. A cikke be­fejező részében ismerteti a szerző az itáliai vakoktatás jelenlegi helyzetét. Olaszországban több nyomda is foglal­kozik a Braille-nyomtatással, ahol nem­csak könyveket, hanem folyóiratokat is állítanak elő. Híreket és aktualitásokat tartalmazó újságjuk, valamint speciális lapjaik vannak: gyermekújság, zenei szaklap, eszperantista lap és egy folyóirat a vak masszőröknek. (1 ábra Girolamo Cardano arcképével.) Caffaratto Tir si, Mario: I medici e la medicina delV antico Piemonte — (20— 56.) A nagylélegzetű tanulmány a XIV— XVI. századi orvostudomány fejlettségét, egészségügyi törvényeit és az orvosok szociális helyzetét, kulturáltságuk szín­vonalát tárja fel Piémont grófságban. Az udvari orvosok szerepe természetesen kü­lönböző a városi orvosokétól. A rendes orvosok (medico ordinario) alkalmazása egyszerű módon történt: esküt tettek a hűséges munkára, utána hivatalos írást kaptak, hogy mennyi időre alkalmazza őket a gróf. Ez az idő általában 1 év volt, azután csaknem mindig meghosszabbí­tották. Fizetésük 30 és 200 forint között mozgott, különleges emelést járványok idején, nagyobb betegségek sikeres gyó­gyítása után és a grófi családban leveze­tett szülések után kaptak. Hangsúlyozott szerepük volt járványos, vagy járvány­gyanús időben, amikor minden intézke­dést meg kellett tenni, hogy megóvják az udvart a betegségtől. Nagy általánosság­ban a megbízatási idő leteltével ún. rend­kívüli orvossá léptették elő őket. Az ud­vari orvos helyzete egyébként is kedvező

Next

/
Oldalképek
Tartalom