Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 81. (Budapest, 1977)

KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Gerevich József—Ungvári Gábor: Gulácsy Lajos betegségének kultúrtörténeti vonatkozásai

1915-ben napvilágot látott képzőművészek lexikonának Gulácsyra vonatkozó részletes, gondosan összegyűjtött életrajzi és kiállítási adatai [116] ellene szólnak annak, hogy sikertelen lett volna. Betegségének endogen jellege nem lehet kétséges. Napjaink legjelentősebb Gulácsy-kutatói Gulácsy psychoticussá válásával le is zárják alkotói munkásságát; számukra csak „egészséges" Gulácsy létezik. Ezért betegségének nem tulajdonítanak semmilyen kultúrtörténeti jelentőséget [110, 117]. Gulácsy lappangva kibontakozó schizophren megbetegedésének kezdete feltételezésünk szerint 1909 tájára tehető — talán legsikeresebb alkotói periódusának megfelelően. Na' Conxypani világába ekkor lopakodnak be olyan elemek, amelyeket már nem a játékos fantázia, hanem a schizophren processus energetikája táplál. Képei is ebben az időben szakadnak el a korszellem stílusától. Ugyanekkor halnak el lassar-, fokozatosan a szecesszió bizarrériákban megnyilvánuló magatartásmintái, míg Gulácsy viselkedési bizarrériái, modoros, stereotyp magatartási rendellenességei kataton tünetekké fejlődnek. Kultúrtörténeti jelentőségűnek tartjuk a korszakváltás és személyiségváltozás e találkozását : schizophreniája akkor távolította el a szeceszsziótól, amikor a szecesszió maga is elhalt (1909—1916). Magatartásdimenzióban tekintve kor (szecesszió) és betegség (schizophrenia) ellenkező irányba mozdult (ebből vezethető le „anakronizmusa" is); Gulácsy sorsának ez ad különleges hangsúlyt. Psychoticusan festett képein olyan stílusjegyek születnek, melyek idegenek kortársainak; az uralkodó, mindenütt fellelhető, tehát kategorizálható stílus peremére kerül. Ma már megfogalmazhatjuk, amit kortársai még nem tehettek: akkor jutott el új stílusirányzatok (elsősorban a szürrealizmusra és víziós festészetre gondolunk) jegyeinek ösztönös alkalmazásáig, amikor azok — mozgalmi, tudatos szinten — meg sem születtek. Psychosisának döntő szerepe volt ebben. Esetének első és eddig egyetlen pszichológiai elemzése során Szirmai-Pulszky, schizophreniájának személyiségegészt érintő, defectushoz vezető természetét szembeállította Bolyai János schizophreniájának jóindulatú lefolyásával, és Hölderlin betegségével azonosította [118, 119]. Egyetértve Szirmai-Pulszkyval, Gulácsy betegségét mi is schizophreniának tartjuk. Leonhard klinikai empíriára támaszkodó nosologiai rendszerében gondolkodva, feltételezésünk szerint (kortársak krónikái, visszaemlékezések, önvallomások és nem utolsósorban az eltelt kultúrtörténeti korszakok Gulácsyfelfogásai alapján) a lassan, fokozatosan kialakuló, döntően magatartásdimenzióban zajló, groteszk, bizarr, modoros szokásokban megnyilvánuló kórkép systemás katatoniának felelhet meg. Kórképének részletes elemzése meghaladja tanulmányunk kérdésfeltevését: Gulácsy multiaspektuálisan megragadott pathographiájának összeállítása a magyar psychiatria egyik nagy adóssága.* IRODALOM 1. Apró Ferenc: Juhász Gyula és Gulácsy Lajos barátságáról. Művészet, 1972, 2, 8—9. 2. Bálint Aladár : Gulácsy Lajos. Nyugat, 1912, I, 739—740. 3. Bálint Aladár : A „Ma" csoportos kiállítása. Nyugat, 1918, 602—602. * Köszönetünket fejezzük ki Szabadi Juditnak és Szíj Bélának, a kiváló Gulácsy-kutatóknak, önzetlen segítségükért.