Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 80. (Budapest, 1976)

TANULMÁNYOK - M. Varga Mária: Zsoldos János (1767—1832) élete és munkássága

E cikkében az orvosi nyelv megteremtéséhez ad elvi szempontokat. Véleménye: 1. A közismert szavakat meg kell tartani. Például: orvos- és származék szavai. 2. A teljesen új szavakat, amelyek a „mesterséggel" és „természettel" megegyeznek, el kell fogadni. 3. Nem kell rövidíteni a szavakat, hiszen nem új nyelvet akarunk alkotni, hanem a régit „köszörülni". Sok-sok példát sorol fel. Szemléltesse ezt a meghonosodott láz, és az életképtelen pat könyv = patikakönyv. A szavak helyes megítélésének mércéje a grammatika kell hogy legyen, és nem a szó terjedelme. (Az értő nyelvművelő véleménye ez is!) 4. Hasznosnak tartja a becsületes nyelvi vitákat. Szükségesek is az egységes szaknyelv megteremtéséhez, hiszen ekkor még a szavak, nyelvtani alakok nem azonos értelemben használtatnak, ami pontatlanságot, bizonytalanságot eredményez. Maga is elmondja néhány szóról észrevételét. Fejtegetései meggyőzik az olvasót Zsoldos nyelvi műveltségéről, a nyelvi vitában való tájékozottságáról. Jól ismeri a nyelvújítási harc egyes állomásait, szereplőit. Több példán, új szavak értelmezésén mutatja be azok helyes vagy hibás voltát. Pl. az -ász, -ész képzős szavakról a következőket írja: e képző általában substantivumokhoz járul, de néha verbum mellett is megtaláljuk. A jelentés dönti el használatuk helyességét: nem alkalmas végbevitel kifejezésére, hanem csak foglalatosságot kifejező fogalmak képzésére. Ezért nem jó a gyógyász — a kuruzslóval lenne azonos jelentésű. Több szót értelmez, magyaráz, általában az orvoslással kapcsolatos témakörben. A cikk végén betegségek magyar neveit mutatja be, értelmezi, értékeli az új szavakat. Zsoldos János szaknyelvvel kapcsolatos észrevételeinek és igényeinek helyességét igazolja az a tény, hogy az 1831-ben indult magyar nyelvű Orvosi Tárhoz már a második évfolyam után szükségessé válik egy Orvosi Szókönyv összeállítása latinmagyar és magyar—latin nyelven azokból az új orvosi kifejezésekből, melyek a folyóiratban előfordultak. (Bugát Pál és Schedel [Toldy] Ferenc szerkesztik.) Az orvosi nyelv lassú kialakulásának folyamatára utalnak Bugát 1840-es, az Orvosi Tárban megjelent sorai: „Magyar ajkú s lelkű orvosok legyünk, nemcsak az ész, hanem a szív is parancsol, mert midőn csekély tudományosságunkat a műveltebb Európa tudományosságával összehasonlítjuk, ne fájjon-e szívünk, ne piruljon-e arcunk hátramaradásunkon ? de egyébként is mi mások legyünk hát, mint magyar orvosok ? talán németek, hiszen ekként más literatúra zsoldjában állunk avagy talán konyhai latinokká fajulván, s nemzetünk törzsétől ekként elszakadván, világpolgárokká legyünk?" Nem ok nélkül való felidézni a múlt század orvosainak anyanyelvünkhöz való viszonyát ma, amikor sokszor úgy tűnik, feledjük Kölcsey tanítását: „Az idegen nyelveket tudni szép, a hazait a lehetségesig művelni kötelesség." Zsoldos János sokoldalú ember volt, megfelelő kora ideáljának, a sokoldalú közéleti személyiségnek. Tevékeny életével szolgálta hivatását: az embert, a hazát. Orvosetikai nézetei, közéleti magatartása ma is példamutatók lehetnek. A gyakorló, felfedező-kutató, szervező orvos benne még egyszemélyben tisztelheti elődjét és példaképét, azt az embert, akinek életét Petőfi szavaival jellemezhetjük: „Használni s nem ragyogni akarok." IRODALOM 1. Zsoldos, J.: Asszonyorvos, melyben a szüzeknek, a házas, terhes, szülő, szült és koros asszonyoknak nyavalyái adatnak elő. Győr, 1802. 2. Zsoldos, J.: Diaetetika vagy az egészséget fenntartó és betegségtől tartóztató rendszabások. 2. kiad. Pest, 1818.