Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 80. (Budapest, 1976)

TANULMÁNYOK - Dóka Klára: Közegészségügyi viszonyok Pesten az 1866. évi kolerajárvány idején

Legkevésbé az alapvető városi szociális és közegészségügyi problémákon tudtak segíteni, amelyek a kolera gyors elterjedését lehetővé tették. 3 ilyen tényező volt: a zsúfolt lakások, a rossz vízellátás, a nem megfelelő szennyvízelvezetés. Legsúlyosabb probléma a lakáshiány. Bár volt néhány jelentős építkezés, nem tudtak lépést tartani a népesség számának emelkedésével. 1869-ben Lipótvárosban 360, Terézvárosban 1373, Belvárosban 598, Ferencvárosban 719, Józsefvárosban 1423 ház volt.

13 Lipótvárosban a házak 1/4-e, Terézvárosban 3/4-e, Belvárosban 1/5-e, Ferencvárosban csaknem 90%-a volt földszintes. Pesten átlagosan 38 személy lakott egy házban, ami lényegesen nagyobb volt az országos átlagnál.

14 A lakosok száma 200 476 fő, a háztartásoké 35 872. A lakosság 1/5 része albérlő vagy ágyrajáró. Csaknem ezer egyszobás lakásban együtt élt a család a cselédekkel, a mesternél dolgozó segédekkel. Az egyszobás lakásokban 40% volt a családtag, 60% az idegen elem. A többszobás lakásokban sem jobb a helyzet. Átlag 3 személy élt egy szobában. A Belvárosban, Lipótvárosban 2, a többi területeken 4. Ötnél több lakó jutott egy szobára 78 727 egyén esetében, ami a lakosság 2/5 részét jelentette. Ezek közül 15 664 fő pincében lakott. 13 000 személy volt, aki tíznél több társával lakott egy helyiségben. Pest nagyvárossá fejlődésével a bajok csak fokozódtak. A faluról felözönlő lakosság — a jobbágyfelszabadítás végrehajtása után — kiszakadva régi környezetéből Pestre jött szerencsét próbálni. A növekvő kereskedelem, a fejlődő gyáripar igényelte a munkaerőt. A rossz körülmények között élő lakosság soraiban a kolera gyors elterjedési lehetőséget talált. Másik probléma a vízellátás volt. Tisztaságról, hygiénéről megfelelő háztartási víz hiányában beszélni sem lehetett. A város vízellátását a talajvizet felhasználó ásott kutakból, néhány fúrt kútból vagy közvetlenül a Dunából merített vízzel biztosították. A bel- és lipótvárosi lakosság a folyóból viszonylag könnyebben jutott vízhez, azonban a külső városrészekbe a Duna-víz hordása megoldhatatlan volt. Pest város altalaja folyami hordalékból, agyagból és kavicsból állt, azonban az építkezések megkezdése előtt a mélyebben fekvő részeket szeméttel töltötték fel. így a leszivárgások miatt a talajvíz szennyeződött. A szűk udvarokban az emésztőgödrök, csatornák, kutak egymás mellé kerültek, ami a szennyeződést tovább fokozta. A pesti hatóság 1856 óta foglalkozott a vízvezeték ügyével. 1857-ben az osztrák Förster, 1862-ben Siklósy Károly orvos, 1863-ban Bürgermeister Antal kútmester, Poliák Gyula mérnök, Grissel és Docwra angol vállalkozók készítettek vízvezetéktervet. 1862-ben a városi tanács támogatásával „vízvezetéki társulat" jött létre. Úgy tervezték, hogy a vízvezetéket részvénytársasággal építik meg, mert a városnak nincs rá pénze. A tárgyalások rendkívül lassan haladtak előre, mert sem a víz árában, sem a vízmű költségeiben nem tudtak megegyezni. Az orvosok, a sajtó, a hatóságok joggal bírálták a társulat vezetőjét, SzapáryX, hogy nem tud intézkedni. Tisztában voltak azzal, hogy a fenyegető kolerával szemben a víz tisztasága rendkívül fontos lenne, de a városban nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Az Orvosi Hetilap írta 1866. szept. 9-én: „Mondhatjuk, hogy vízvezetékek kellenek, melyek jó ivóvizet hozzanak, az árnyékszékeket, csatornákat, udvarokat és utcákat pedig tisztán tartsák. 13 Részletes adatok csak az 1869-es népszámlálás alapján vannak. Körösi József: Pest szabad királyi város az 1870. évben . . . Pest, 1871. 181 — 190. 14 Kecskemét: 6, Debrecen: 9, Buda: 17, Pozsony: 25.