Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 80. (Budapest, 1976)

TANULMÁNYOK - M. Varga Mária: Zsoldos János (1767—1832) élete és munkássága

Nagy örömmel adja hírül július 1-én, hogy a „legnagyobb titokban" a francia katonák elhagyták a várost. Bár az adatokat nem tartja pontosnak, közli, eddig 2045 franciát, s 1929 magyart, összesen 3974 sebesültet kezeltek. Zsoldosék remélik, a nehéz hadiállapot enyhül. Ám hamarosan, július 6-án újabb, de magyar sebesültek érkeznek a városba. Mivel senki nem gondoskodik róluk, Zsoldos lesz pártfogójuk: elhelyezni őket az ispotályokban. A kórház azonban minden anyagiból annyira kifogyott, hogy fenntartása már képtelenség, ír és kéri a megyei Deputációt, hogy a Helytartótanács által a Militaris Directióval vétesse át az ispotyált. Sehonnan semmi segítség nem érkezett, de a forrónyavalyások és hasmenők éjjel-nappal szaporodtak. Az állapotok súlyosságát a következő adatok is jelzik: július 17-én 225 beteg van az Irgalmasok kórházában, azonban a zsúfoltság miatt 194-et át kellett helyezni a Szent Ilona kórházba. 19-én újra megnyitják a Benedek rendiek kórházát is, 130 beteggel. Végre 19-én megérkezik János főherceg serege, és átveszi a kórházakat. Zsodos a 44 súlyos nap tanulságait a következőkben összegezi: Július 26-ig öt épületben 5089 beteget ápoltak. 26-án megszűnnek a hadi kórházak, s az Irgalmasok klastromát is átadhatják a rendnek a megmaradt néhány beteggel 1810 február végén. Amint Zsoldos írja, „még ki se tisztultunk az ispotályi porból", midőn a Somlyó és Balaton táján megállapodott seregek elhagyott betegei okoztak újabb gondot. Az elhagyott betegek „az adózó nép ágyába erővel befeküdtek, más részről pedig az ispotályokról hirtelen provisio nem lévén téve, sokszor a" parasztok nevezetesen az Ajkatok kénytelenek voltak a' félholt elnyomorodott szekéren nappala, és háló beteget Sümegre, ott nem férvén, Nagy Vázsonyba, ott sem férvén Füredre hurczolni, a" honnan a' forró ispotályos nyavalya mérgesebbé lett, és csak hamar ezen betegekkel vesződő falukra elragadott..." Ekkor Zsoldos maga mellé vette néhány kollégáját, s a „Tekintetes állandó Deputációnak" 1809. dec. 2-án kelt parancsára kimentek, s a környező falvakban „291 mind katonától ragadott egyforma nyavalyája", többnyire „patétsal", kanyaróval és utóbb mirigyekkel is levő betegekre találtak, akik közül 248 meggyógyult, 30 meghalt, 13 pedig javuló volt az ellenőrző vizsgálatkor. A járvány megszüntetése céljából néhol, például Ajkán, megtiltja a lakosoknak a község elhagyását. Ezt követően közli orvosi feljegyzéseit az „előszámlált többrendbeli ispotályi betegekről." Fontos tanulságként megemlíti, hogy kimondhatatlan hasznára van a franciáknak az „ambulanza", a „járó ispotály", mert sokak életét menti meg az azonnali műtét. Jó a francia kórházi rendszabály is. Megjegyzi, hogy amíg csak sebesültek voltak a kórházakban, addig semmi ragadó nyavalya nem uralkodott, de amint a forró nyavalyások bekerültek, napról napra romlott a „spitály" levegője, s a nyavalya mind ragadósabbá vált. Ezért helytelen a katonák között való forródzásokat (Fabres castrenses) febris ungaricának nevezni. Ez csak azért van, mert hajdan a magyarok hadakoztak a legtöbbet. Ő maga is látta külföldön katonák között ezt a gyakori betegséget. Fontos közlése, hogy a sebek tisztítására langyos vízbe elegyített több vagy kevesebb kámforos égetett bort (pálinka) használtak. Zsoldos a „köteles közhaszonra tett orvosi fáradozásaiért" királyi kitüntetésben részesült 1811-ben. A napóleoni háború egészségügyi gondjairól szóló Zsoldos beszámolót egy újabb kiadvány követ: Const it uta Rei Sanitat is, 1819, Győr. A mű az első magyar egészség-