Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 80. (Budapest, 1976)
TANULMÁNYOK - M. Varga Mária: Zsoldos János (1767—1832) élete és munkássága
befolyásolja az egészségi állapotot, sőt az új generációt. „De úgy látszik, mennél jobban igyekszünk magunkat pallérozni, annál messzebb ragadjuk magunkat a természeti élettől s erőitől." Különösen a városi életmódot kárhoztatja: még arra sem képesek a városi elpuhult nők, hogy egészséges gyermeket szüljenek. Sok a koraszülött (!), s ha két-három gyermeket szül is egy nő, abban teljesen tönkremegy. Ezen szerencsétlen állapot megváltoztatásának útját-módját keresve egészségpolitikánkat ma is irányító alapelvekre mutat rá. £7rónek — és talán legfontosabbnak — az egészségügyi felvilágosítási tartja. Ezért is írja művét. Ismerjék meg a nők természetes életfolyamataikat, „tudják mérni bajaik kicsinységét és nagyságát", s azzal orvoshoz forduljanak. Felemeli szavát az álszemérem ellen — melyben sokszor látja a bajok forrását. „A természetet szégyenleni gyávaság volna." „Az ártatlan ha hall is, lát is, ártatlan marad. Jobb a kis leánykákat s a nagyobbakat is jó idején a természettel megesmértetni, mintsem hogy tudatlanságból veszedelembe s sokszor vétekbe is keveredjenek" Második helyen az egészségügyi szervezést, a szakorvosképzést, kórházak, szülőotthonok létesítését említhetjük. Senki ne gondolja, hogy a nyavalyák gyógyítására elégséges a „közönséges orvostudományt tudni." Az csak „rajzolat". Speciális ismeretek szükségesek, s ezek elsajátítása nehéz. Művének 174—178. oldalain szól az orvos és bába tudásának, tekintélyének elégtelenségéről. De számuk sem elegendő. „Nálunk csordás, sintér, kenőasszony, bális, ferdős, foghúzó mind orvosok, hát még a titkos orvoslók mennyien vannak? a sok privilegizált pilulák, s approbáltatott essentiák hol nem áruitatnak ? melyekhez a megszorult, fűhöz fához ragadó ember tud folyamodni" Az elöljáróknak — „akik a társaság [társadalom] java és boldogsága fenntartását és munkálkodását magukra vállalták" — teszi kötelességévé, hogy legyenek mindenütt bábák, orvosok és „közönséges ispotályok". Ugyanis: „Még egy vagyon hátra, melyben hazánk fogyatkozást szenved, és más tartományoknál hátrább vagyon. Értem az ispotályokat : mégpedig: 1. közönséges beteg ispotályok 2. közönséges szülőházak". A „közönséges" mai szóhasználatban általánost jelent, tehát közkórházat, szülőotthont szorgalmaz, elsősorban a köznép, azaz a szegénység részére. Meggyőző szenvedéllyel érvel és agitál : „Sokan olly szegények, hogy terhességek miatt nem dolgozhatván magokat és méhmagzatjokat alig táplálhatják ; ha pedig kéntelenségből magokat nagyobb dologra szorítják, mind magoknak, mind méhmagzat jóknak veszedelmet szereznek. Hát még a gyermekágyban mit csinálnak ? Kénytelenek lévén, csak hamar elhagyiák ágyokat, rontják egészségeket. Midőn így magokat készakartva a szegénység miatt rontani kényteleníttetnek, valyon nem alább való é sorsok ö' barmokénál, akiket a ió gazda hasas korokban kéméilésbe tart." „Valóban több anya, és több magzat megtarthatnék életben, ha volna a szegényeknek hová hajtani fejeket. — Kívánja továbbá talán még jobban a közönséges szülőházat a megesetteknek sorsok. Ezek akár szegények, akár tehetősek légyenek, másoktól, s rokonaiktól is megutáltatnak, s megvettetnek, ahonnét ha csak előre valamelly menedékhelyet nem remélhetnek, félő (mint sokszor történt), hogy kétségbe esett állapotjokban méhmagzatjokat inkább idő előtt magokból kihajtsák, vagy kihajtókkal való élés által elnyomoríttsák mind magokat, mind magzatjokat, vagy pedig a született gyermeket szánakozással és dühös fene vadi kegyetlenséggel küszködő kétségbe esések miatt megöljék. Valyon nem jobb, dicséretesebb, és az ember tár saságnak hasznosabb volna é megelőzni a megeshető vétket, mint azt büntetni ? Ha hát már szülni kell néki, azon kell igyekezni az elöl-