Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 80. (Budapest, 1976)

TANULMÁNYOK - Engelhardt, Dietrich v.: Du Bois-Reymond „Über die Grenzen des Naturerkennens" — egy 19. századvégi természettudományos vita (német nyelven)

gyermeki tudathoz, majd a szellem legmagasabb rendű formáihoz. Másrészt — Kirchhoffhoz, Maxweilhez és Machhoz hasonlóan — a természetismeretet term észét leírásnak értelmezi, a kauzalitást deszkripcióval helyettesíti. A belső összefüggésnek Du Bois-Reymond által hiányolt átlátása tehát nemcsak az anyag-tudat, anyag-erő viszonylatban áll fenn, hanem minden természettudományos ismeretszerzésben. Természetismerésünk tehát Nägeli szerint mivoltánál fogva korlátozott, empirikus ismeret, de ezen az egyetemes korlátozottságon belül nincsenek további határok, mint azt Du Bois-Reymond állítja. A lehangoló ,,

Ignoramus et ignorabimus"-szal szemben Nägeli jelszava: tudunk és tudni fogunk. Du Bois-Reymond az ellenvéleményekre — többek között — „a hét világrejtélyről" 1880-ban megjelentetett tanulmányában válaszolt. Haeckel ismét vitába szállt vele, Nägeli azonban már visszavonult. Virchow mérséklőén szólt bele a szellemi párbajba, s óvta Haeckelt egyes természettudományos tételek, sőt hipotézisek vallásos hevületű vedel mezesétől. Du Bois-Reymond pedig még egyszer megfogalmazta álláspontját: a világ tudományosan csakis mechanikai képletekkel írható le. Ami ilyen módon nem ragadható meg, annak tudományos feldolgozásáról le kell mondanunk. Du Bois-Reymond nézeteivel szemben a természettudósok jól megkülönböztethetően három csoportra oszlottak: 7. tudományelméleti érdeklődésű és tudománytörténeti ismeretekkel rendelkező tudósokra; 2. a világnézet rangjára emelt természettudomány szenvedélyes híveire, akiket ennek megfelelő tudománypolitikai ambíciók is fűtöttek; 3. olyan tudósokra, akik függetlenül az olyan tudományelméleti vitáktól, mint pl. az erő és anyag vagy a tudat és anyag viszonya, empirikus kutatásokkal kívántak foglalkozni. Ez a három irányzat a 20. század természettudósai körében is jól megfigyelhető, miközben az empirikusok tábora egyre növekszik. Érdekes volna tudni, hogy egy Du Bois-Reymondéhoz hasonló beszéd ma milyen visszhangot keltene, más szóval: tudományelmélet, tudománytörténet és modern természettudományos kutatás egymásra találna-e még a 20. század utolsó harmadában. D. v. ENGELHARDT, Prof. Dr. phil. Institut für Geschichte der Medizin Im Neuenheimer Feld 305 6900 Heidelberg (B. R. D.)