Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)
TANULMÁNYOK - Ritóókné Szalay Ágnes: Balsaráti Vitus János — magyar orvosdoktor a 16. században
pestissel foglalkozó munka állást foglal ebben a kérdésben is. A balszárnyon helyezkednek el a kissé sajátosan „sztoikusoknak" 1 bélyegzett teológusok, akik tagadják az elrendelt vég elöl való menekülés, vagy a gyógyítás lehetőségét. Lutherek polgári reformációja fenntartja ugyan, hogy a pestis „purgatio" bűneinkért, de ezt a rajongónak nevezett nézetet elveti azzal az indokolással, hogy akkor a természeti csapásokat, sőt a törököt is ölbe tett kezekkel várhatnók. Luther elve az, hogy mehet, aki fél, de akit a szeretet törvénye köt, felebarátaitól a segítséget meg nem tagadhatja. A városi magisztrátusnak és a betegeket ellátóknak tehát helyükön kell maradniok. Vannak azután racionális orvosok, akik elkülönítik a teológiai okoskodást a gyakorlati orvostudománytól. Megadva az előbbinek a köteles tiszteletet, az orvos feladatául egyedül a betegség gyógyítását jelölik meg. J. S tubing bécsi orvos Erdélyben írt pestiskönyvében (1562) találjuk ez utóbbi nézet leghatározottabb megfogalmazását. Szerinte csúf dolog, ha nem ismerve egy betegség okát, azt Isten büntetésének mondják. Az orvos mint az emberi test szakértője érzékelhető dolgokkal foglalkozik, az okokat, a folyamatot és a véget se utalhatja tehát az eszme világába. 27 A magyar reformáció történetében is felmerült ez a kérdés. A hazai protestantizmus svájci tájékozódású képviselői 1562-ben szögezték le hitelveiket. A debrecenegervölgyi hitvallásnak nevezett irat állást foglalt abban a kérdésben is, hogy vajon cl lehet-e kerülni a dögvészt. Tételük a következő: „Gyakran el lehet kerülni a levegő dögvészes fertőzését egyesek tudásával. De amikor a pestis közönséges ostor és kiszabott halál a nép vétkeinek büntetésére, akkor elkerülni, és előle elmenekülni nem lehet, ahogy meg van írva a prófétáknál... Am a pestisben is megmaradnak azok, akiknek ideje még nincs kiszabva. De akiknek itt az ideje azoknak lehetetlen gyógyszerrel elkerülni a halált, a pestist." A hazai konzervatívabb lutheránus álláspont képviselői a debreceni hitvallás több pontjával nem értettek egyet. Ahogyan az Thuri Pál esetében is történt, most is véleményt kértek a wittenbergi és más külföldi akadémiák teológusaitól. A válasz nem késett, a magyar hitvallás több pontjával nem értettek egyet. Méliusz mint debreceni lelkész 1564. novemberben védekező iratot adott ki azon vádak ellen, amelyekkel őket a külföldi akadémiák és egyes „főurak" előtt illették. A vádpontok között a 26. volt a pestis kérdése. Méliusz fenntartotta a hitvallásban megfogalmazott korábbi álláspontját. Szerinte Isten mindenhatóságát vonná kétségbe, sőt változónak, előre nem gondoskodónak tartaná az, aki azt hiszi, hogy el lehet menekülni a halál órája, a pestis elől gyógyszerekkel. Azért van ez így, mert a pestis oka nem a megromlott levegő, hanem a bűn, melynek büntetésére Isten csak mint eszközt használja fel a ragályt. 28 27 A középkornak a pestisről való minden tudománya megtalálható Philippus Reroaldus: Opusculuni de terraemotu et pestilent/a. Bononiae, 1505. c. művében. A szélsőséges irányzat, és ez.zel szemben Lutherek ellenvetése: Fuchs, L. : De curandi ratione libri 8. Lugduni, 1548. 592 614. Luther állásfoglalása a pestis kérdésében: LW 47. 134—138. Melanchthon a „stoica secta"-ról CR XIII. 657. A racionális vélemény Stubing, J.: De pestilentia libri 3. Bécs, 1561. A 3 . A „rajongó" álláspontot képviselte A. Osiander: Wie und wohin ein Christ die grausamen Plag der Pestilenz fliehen soll. Nürnberg, 1533. Talán ez a mű volt a vita elindítója. 28 A debrecen-egervölgyi hitvallás: Confessio catholica. Debrecen, 1562. a tárgyalt kérdésről a G, levélen. Méliusz védekező irata. Apologia ei abstersio ecclesiae Debrecinensis a calumniis quibus temere apud academias et principes accusatur. Debrecen, 1564.
