Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Kerekes László: Pest és Buda közegészségügyi helyzete és az itt „uralgott" járványos betegségek történelme az egyesítés idején

minisztert, hogy intézkedjék „országos tehenészeti intézet felállítása útján jó és elég oltóanyag termeléséről.'''' Szeretné megvalósítani, hogy valamennyi orvos jelentse a megbetegedéseket, ezért intézkedik, hogy a m. kir. Kereskedelemügyi Minisztériumtól a Főváros Tanácsa bélyegmentességet kérjen a betegbejelentések számára. Az eredmény sajnos elmarad a várakozástól. A gyakorló orvosok közül, noha ezt a Budapesti Orvosegyesület is sürgette, kevesen tettek eleget a felhívásnak, nagyrésze azoknak sem, akik az egyesületben mellette voltak. Nem jelentettek az egyetemi és katonai kórházak sem. A Minisztérium nem engedélyezte a betegbejelentések bélyegmentességét. Nem lett eredménye az oltóintézetre vonatkozó kérésnek még évekkel ezután sem, noha az 1873-as bécsi III. Nemzetközi Közegészségügyi Kongresszus, amelyen fővárosunk is képviselve volt, 5 szavazat ellenében szükségesnek tartja és ajánlja a kormányoknak a kötelező bevezetését. Végre az 1876-os egészségügyi törvény rendeli el a gyerekek kötelező védőoltását és országos tehénhimlő intézet felállítását. Mégis 1879-ben Pesten a gyerekeknek csak egynegyede kap védőoltást és a tehénhimlő intézet még várat magára. „Ami a többi fertőző járványt, vörhenyt, kanyarót, hörghurutot, vérhast stb. illeti — így Halász Géza — ezeknek a Fővárosban alig van története, ezeknél az iskolák bezárásán kívül hatóságilag alig történt valami." A heveny fertőző betegségek okozta járványok mellett a csecsemőhalandóság, a tbc. és a „bujasenyvkór", a szifilisz volt a legégetőbb közegészségügyi probléma. A tuberkulózis halandósága a Fővárosban 1850-ben 10 000 lakosra számítva 65 volt, 1880 körül a 80 esetet is meghaladta. A csecsemőhalandóság 1874-ben 1000 élveszülésre 349. Miért nem szerepelnek ezek Halász Géza beszámolójában? Ismernie kellett e kérdéseket, de látnia kellett azt is, hogy nem jutna el a teendők korrekt szakmai megfogalmazásáig sem, bizonytalan adatok, elégtelen eszközök és tisztázatlan összefüggések zavarosában. Ne felejtsük el azt sem, hogy hazánkban az éppen kibontakozó kapitalista termelést máris kezdte lefékezni az 1872-es gazdasági világválság. Ilyen körülmények között természetesen a legégetőbb epidemiológiai problémák megoldására kellett az erőt fordítani. „Nem a gyér szülés, a még mindig túl nagy gyermekhalálozás gátol a szaporodásban, hanem az időnként fel-felmerülő járvány az, amely végigszáguldva az országban, nem válogatva nemben és korosztályban hegyen, síkon egyaránt szedi kérlelhetetlenül ember áldozatait." Nem hisszük, hogy további részletek felderítésével hozzájárulhatnánk tárgyunk jobb áttekintéséhez. De tartozunk még azzal, hogy ne hallgassuk el, mennyi őszinte tisztelettel néztük erőfeszítéseiket, meghajolva — ha nem is az eredmények — a helytállás etikai példája előtt. IRODALOM Bakács Tibor: Budapest közegészségügyének 100 éve. Bp. 1948. Englönderné Brüll Klára: Orvosok és kórházak Pest-Budán... Bp. 1930. Gortvay György: Az újabbkori magyar orvosi művelődés és egészségügy történet, I. köt. Bp. 1953. Győry Tibor: Medizinischer Führer durch Budapest. Bp. 1909. HahnGéza: A magyar egészségügy története. Bp. 1960.