Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)
TANULMÁNYOK - Ritóókné Szalay Ágnes: Balsaráti Vitus János — magyar orvosdoktor a 16. században
pük, akár mint tanárok, akár mint papok működtek, a reformáció terjesztésében ismeretes. Humanista műveltségük, teológiai ismereteik, amint erre a társadalomtudományok folyamatosan szolgáltatják a bizonyítékokat, semmivel se maradtak el a korabeli tudományos szinttől. Kérdés azonban, hogy a humana corporis fabricat, az emberi testet illető tudásuk korszerű volt-e. Vajon műveltségüknek része volt-e valamelyes természettudományos ismeretanyag. Ennek alapján igényelték-e és még inkább igényeltették-e környezetükkel az orvostudomány és hygiéné iránti modern követelményeket a hazai viszonyok között? Ilyen irányban vizsgálódva, meg kell állapítanunk, hogy a ránk maradt írásos emlékanyag eléggé kevés. Esetlegesnek is tűnhetik, lényeges gyarapodásra már nem is igen számíthatunk. Tárgyi emlékeink orvosi-gyógyászattörténeti tekintetben még az írásos emlékeknél is ritkábbak. Meg kell tehát elégednünk az eddig előkerült források értékelésével. A mohácsi vész utáni fél évszázadból egyszerre több külföldön tanult magyar orvos hazai működéséről is tudunk. Mindnyájan Németországból hozták protestáns meggyőződésüket, de orvosi diplomájukat Olaszországban nyerték el. Közülük Körösi (Fraxinus) Gáspár 1553—1562-ig működött a Dunántúlon, főúri családok orvosa volt. Sokat levelezett, leveleiben főleg orvosi kérdésekkel foglalkozott. Közvetlen hangja egyéniségéből és orvosi tudományáról is sokat elárul. 1 Mostohábban bánt az idő Purkircher György pozsonyi orvos hagyatékával. Humanista műveltségének irodalmi emlékei fennmaradtak ugyan, de 1564 -1578-ig Pozsony vidékén folytatott .orvosi gyakorlatáról nagyon keveset tudunk. 3 Sárospatak vidékén élt Balsaráti Vitus János 1560—1574-ig. Fennmaradt ugyan terjedelmes, sok részletet megőrző egykorú életrajza, de orvosi működéséről csak szórványos adataink vannak. ;< A középkori külföldi orvosok ismeretes hazai ténykedése után, első generációként ez a három magyar orvos, nagyjából egyidőben folytatott gyakorlatot Magyarországon. Fellépésüktől, a 16. század közepétől számíthatjuk tehát a magyar orvosok hazai tevékenységének megindulását. Ha azonban működésük színterét a térképre vetítjük, azt tapasztaljuk, hogy jól elkülönülve ugyan, de igen nagy területen — alig bejárható országrészen — terült el kinek-kinek a praxisa. A főúri udvarok nagy számát, vagy a közbeeső városok lakosságát tekintve pedig úgy tűnik, hogy e téren még a század közepén is jóval kisebb volt nálunk az igény, mint akárhol KözépEurópában. Korántsem ilyen vigasztalan a kép viszont, ha a gyógyítás tudományának elterjedését nézzük ebben az időszakban az országban. A korszerű orvoslás iránti igény ugyanis falmerült már bizonyíthatóan ekkor is, és méghozzá eléggé széles körben, valószínűleg éppen a föntebb elmondottak alapján. Fennmaradt egy igen nagy terjedelmű kéziratos orvosi könyv a 16. század második feléből. Az „Ars medica" címet viseli, Erdélyben írták. Szerzője a legutóbbi kutatás szerint Lencsés György, az erdélyi fejedelmi udvar magasrangú tisztviselője. Orvostudományt valószínűleg sohasem tanult külföldön, de jól tudott latinul, érdekelte az emberi test és a beteg1 Levelezését közreadta Szmollény Nándorra középkori Szeged műveltsége. Szeged, 1910. ~ Kneifel Mária: Purkircher György. Bp. 1942. 3 Szikszai Fabricius Balázs: Oratio funebris de vita et morte clarissimi viri Ioannis Viti Balsaratii. Wittenberg, 1576.
