Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

TANULMÁNYOK - Ritóókné Szalay Ágnes: Balsaráti Vitus János — magyar orvosdoktor a 16. században

TANULMÁNYOK 13 BALSARÁTI VITUS JÁNOS MAGYAR ORVOSDOKTOR A 16. SZÁZADBAN* RITOÓKNÉ .SZALAY ÁGNES A magyarországi világi értelmiség kialakulásának körülményeit az utóbbi évek során kezdték vizsgálni a hazai művelődéstörténet kutatói. Eredményeikből annyi már bizonyos, hogy középkori kultúránk hordozójának, a deákok és jogtudósok rétegének laicizálódása a 15/16. század fordulóján meggyorsult. Mikor és hogyan illeszkedett e fejlődésbe az egyelőre még külföldön képzett magyar orvosok itthoni működése, hogyan találják meg helyüket a magyar társadalomban, kit és milyen módon gyógyítanak, ezekre a kérdésekre keressük a választ a következőkben. A 16. század második negyedében a külföldi egyetemeken tanuló magyarországi hallgatók száma a korábbi évtizedekhez képest megsokszorozódott. Bécs, Krakkó és az olasz egyetemek mellett csak a németországi főiskolákon (Strassburg, Wittenberg) némelyik évben 15 — 20 magyar diák is tanult. Az anyakönyvek tanúsága szerint nemesifjút csak keveset találunk közöttük, legtöbbjük a városi polgárság, az iparosok fiai közül jött. A külföldi út költségeit általában valamilyen főúri patrónus, vagy egy egész közösség: a város viselte. Hazatérve azután, amit odakint tanultak, azt a kiküldőik javára hasznosították. Legtöbb diák persze bölcsészettel és teológiával foglalkozott hivatásának és úticéljának megfelelően, de valami kis betekintést más tudományok területére is kellett nyerniök. Olyan egyetemeken, ahol orvosi fakultás is volt, már csak a közös élet, a diákközösségek zárt világa miatt is ragadhatott rájuk valami a korabeli természettudományos ismeretekből. A lehetőség pedig, akiket érdeklődésük vagy hajlamuk ezirányba terelt, azok számára adva volt, hogy megismerjék a korabeli orvostudomány legújabb eredményeit is. Éveken át éltek ezek a magyar diákok olyan városokban, ahol a polgárok betegség esetén szakképzett orvosok segítségét igényelték. Ahol az egyetemek orvosprofeszszorai mellett gyógyítással foglalkozott még a városi magisztrátus tagjaként, a rendszeres javadalmazást élvező, függetlenített városi orvos is. Volt alkalmuk megismerni a városi élet tradíciói között a szigorúan megrendszabályozott közegészségügyet, a betegellátást és járványok idején az alkalmazott óvintézkedéseket is. Ilyen tapasztalatot itthon legfeljebb a német mintára berendezett néhány felvidéki vagy erdélyi szász városban szerezhettek. A főiskolákról hazatérve ezek a frissen képzett fiatalok szétszóródtak a töröktől el nem foglalt országrészekben — néha még ott is — Zalától Erdélyig. Élesztő szere* Borzsák István professzor úrnak hatvanadik születésnapjára ajánlja szeretettel a szerző.