Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

MŰHELYTANULMÁNYOK - Szlatky Mária: Ötezer év orvosi ruhái

temekre, naplójában (1752) leírja, hogy amikor Bécsből továbbindultak, bajuszát levágatta, parókát tett a fejére és német köntösbe öltözött. „Alig ismerém meg magam is magamat, annyira megváltozám. Az urak is csodálkoztak mutatiómon" — írja, s később arra is kitér, hogy e mutációnak meg kellett történnie, ha nem akart nevetségessé lenni.

211 Látjuk tehát, hogy külföldre menvén szokás volt a magyar ifjaknál, hogy idegen divat szerint átöltözzenek. Hazatérve vajon visszatértek-e régi viseletükhöz vagy megváltozott helyzetük a régi szokások elhagyását is jelentette? MagyaryKossa Gyula így foglalja össze a hazatért ifjak helyzetét: „A külföldi akadémiákról nemcsak a tudományt, hanem a jó modort és a csiszolt társadalmi szokásokat is magával hozta a magyar fiatalság, s akire azt mondták, hogy ex academia venis, ez azt is jelentette, hogy udvarképes vagy. A nehezen megszerzett oklevéllel mintegy a nemesi rendbe lépett a fiatalember, kit mint diplomás orvost, páciensek, hatóságok úgy szólítottak : «Excellentia Vestra»".

21 Nem csodálkozhatunk azon tehát, hogy orvosaink hazatérve továbbra is megőrizték idegen divat szerinti öltözéküket, hiszen az külső, jól látható jele volt kivételezett helyzetüknek. Ezért a korabeli ábrázolásokon az orvosokat vagy talárban, orvosi jelvényekkel körülvéve láthatjuk vagy német, francia öltözékben. A borbélyok, sebészek, gyógyszerészek aszerint, hogy milyen nemzetiségű vidéken működtek, magyar, illetve német polgári viseleteket hordtak. A nép körében tevékenykedő képzetlen vándor-borbélyok stb. öltözékében mindig megtalálhatjuk a megkülönböztető jegyeket, hiszen a megszokottól eltérő ruházat az egyszerű emberekben félelemmel vegyes tiszteletet ébresztett. Remek leírását adja ezeknek a kellékeknek Fazekas Mihály a Ludas Matyiban: „Elkéré ekkor Doktor Scorbuntius úrtól / Ócska parókáját, spádéját, vén paripáját, / Bőr bugyogóját és a tábori régi kabátját.". . . „Doktori módon kezdi viselni magát, illett rá j tászli, paróka, koszperd és bugyogó, úgy hogy / Scorbuntius ur is megfogván hasát, majmát majd holtra nevette."

25 A vándor-patikusok körébe tartozó, Európát járó olajárus tótok (olejkár) ugyancsak cifra, huszáros ruhát viseltek. Ernyey József írja, hogy „a sarkantyús piros csizma és a tüntető magyar beszéd jellemző az egykorú olajos tótra."

u A XIX. században az általános európai divatnak megfelelően, Magyarországon is tért hódítottak a polgári öltözet különböző formái, a frakk, gérokk, redingot, majd a század vége felé még tovább egyszerűsödve zakót, hosszú nadrágot viseltek. A sajátos, nemzeti ruházat kiszorul a mindennapi öltözködésből, illetve alapvető változásokat szenved. Egyrészt polgári ruhává egyszerűsödik, megőrizve bizonyos motívumokat, elemeket — zsinóros gombolás, csizma —, másrészt kizárólag ünnepélyes alkalmakkor viselt díszruhaként kel új életre. A XIX. századi magyar orvos, gyógyszerész ábrázolások mindhárom ruhatípusra elegendő példát nyújtanak. A XIX. század legvégére tehető, hogy a nők mind gyakrabban orvosi, gyógyszerészi pályára léptek, bár ez kezdetben nem kis harcot igényelt. Öltözetüket korabeli fényképeken jól láthatjuk. A XIX. század vége Magyarországon is a steril orvosi öltözék térhódításának időszaka. Ennek kialakulására már korábban kitértünk: a hazai fejlődés követte az európait s attól nem maradt le. 23 Monum. Hungar. Hist. írók. 38. köt. 459. 21 MOE I. köt. 35. 25 Fazekas Mihály: Ludas Matyi. Bp. 1957. 22. 26 Ernyei 64.