Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

FÓRUM — Wesselényi Miklós megvakulása - Bíró Imre: Wesselényi Miklós szembajáról

vakulásának eredetét pozitív alapokból kiindulóan igyekezett megvilágítani. Wesselényi naplójában és levelezésében rögzített egészségügyi és orvosi vonatkozású közlések arra indították Magyary-Kossát, hogy Wesselényi szembaját luetikus fertőzés következményének tartsa. Az Orvosi Hetilapban megjelent cikkét egész .terjedelmében közreadta a „Magyar orvosi emlékek" című nagyértékü munkájának II. kötetében is,

13 kiegészítve Grósz Emil és Sarbó Artúr orvostanárok nyilatkozatával, akiket ö Wesselényi szembajára vonatkozóan véleményadásra felkért. A kórelőzmények Magyary-Kossa által történt megvilágítása és ismertetése birtokában a két professzor a következő véleményt adta:

11 Grósz Emil: „Az, hogy Wesselényi látása ingadozott, olykor visszatért s végül elveszett éspedig fájdalom nélkül: glaucoma simplex mellett szól. Ha e koronkénti ingadozástól eltekintünk, vagyis ez adatot nem vehetjük teljesen megbízhatónak, akkor atrophia nervi optici simplex jöhetne szóba. E mellett szólnának kínzó végtag fájdalmai, ami lamináló fájdalom lehetne, ez pedig a tabes dorsalis egyik jelensége. E kórképbe a látóidegsorvadás természetesen beillenék!" Sarbó Artúr: „Wesselényi minden valószínűség szerint tabes dorsalisban szenvedett és ennek volt részjelensége az atrophia nervi optici. E feltételt támogatja 1844-ben Deákhoz írt levelének az a helye, hol így ír: »a vak nyomorék nappalait fájdalmak s éjjeleit kínok gyötrik.« A szövegben foglalt ama kitétel, hogy »testi/eg pedig neuralgias lábfájdalmai gyötörtek«, ugyancsak a jellegzetes tabeses lamináló fájdalmaknak felel meg. De tovább az atrophia n. opt. fellépési módja, elébb az egyik szem, utána a másik vakul meg, -elhomályosodások váltakozása jobb látással — ugyancsak a tabeses vakulás jellemző lefolyását mutatja." Grósz Emil tehát kissé feltételesebben, Sarbó Artúr egész határozottsággal állítja, hogy Wesselényi vakságát tabeses eredetű atrophia nervi optici okozta. E két véleményhez Magyary-Kossa hozzáfűzi Wesselényi naplójának ama részleteit, amelyek venereás bajairól, azok kezeléséről szólnak és oda konkludál: „Ezekután kétségtelen, hogy Wesselényi megvakulását és hosszú szenvedését az a luetikus fertőzés okozta, melynek már ifjúsága legelején, 21 éves korában áldozatul esett."

13 Mindazokat, akik Wesselényi megvakulásának körülményeivel valaha is foglalkoztak, s akik a vakság okát Magyary-Kossa fejtegetései alapján megállapítottnak vélték, fenti elemzések ismeretében méltán lepte meg Korányi Sándornak még 1935-ben Magyary-Kossához írt rövid levele, amely az Orvostörténeti Közlemények 1968. évi 45. köt. 150. oldalán látott napvilágot. Korányi Sándor könyvtárának egy része s a benne levő iratok ugyanis a budapesti orvoskari könyvtárba kerültek a néhány levélről Réti Endre jóvoltából a nyilvánosság is tudomást szerzett.

10 13 Magyary-Kossa Gyula: Magyar Orvosi Emlékek — MOKT kiadása, Budapest, 1927. II. köt. 134-141. 11 Ibidem. 141. 15 Cit. Magyary-Kossa. 141. 10 Réti Endre: Korányi Sándor hagyatéka a Budapesti Orvostudományi Egyetem könyvtárában. — Comm.: Hist. Artis Med. 45: 147—153. (1968)