Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

FÓRUM — Wesselényi Miklós megvakulása - Miskolczy Dezső: Wesselényi Miklós megvakulása

a bebörtönzést. Március 21-én érkezik meg a hathavi büntetésmegszakítás engedélyezése, hogy Wesselényi megkezdhesse egyre rosszabbodó látásának gyógykezelését Priessnilz irányítása mellett Gräfenbcrgben és Freywaldauban. 1839. április 11-én indul Griifenbergbe, ahol a kitartó kúra alatt látása, egészségi állapota javul is annyira, hogy még vadászgatni is jár, kiterjedt levelezést folytat. Végül is nagysokára kegyelmet kap és hazamehet. Szellemének frisseségét és ítéletének éles voltát bizonyítja, hogy megírja, illetve tollba mondja és Lipcsében kiadja a Szózatot (1843), amely a „polgári halott" intő szava a „hont, a nemzetiséget fenyegető veszélyről". Eredménytelen minden gyógyítási kísérlet, időről időre reményt ébresztő javulás, 1844 nyarán beköszönt a teljes vakság. Bár a „Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében* 1843-ban hiába hangzott el, a komor jóslatok két emberöltő múlva sok tekintetben beigazolódtak. Napjainkban Trócsányi Zsolt fáradozásai során megint megindult az újabb „perújítás" abbin a kérdésben, helyesen látta-e Wesselényi Miklós a monarchia sorsát és jövőjét. Korányi Frigyes hagyatékából és Korányi Sándor jóvoltából pedig 1935-ben olyan adatok kerültek elő Wesselényi vakságának okáról, hogy itt az ideje nemcsak az „első nemzetiségi politikus" (Asztalos Miklós 1927) pere újrafelvételének, hanem annak is, hogy a nagy politikus megvakulásának okait is vizsgáljuk felül az új adatok és mai orvosi ismereteink birtokában. Korányi Sándor megőrizte atyjának még orvostanhallgató korában készített feljegyzéseit az általa látogatott előadásokról, észleléseit a bemutatott és vizsgált betegekről. Megmaradt a napló is, amelybe Korányi Frigyes 1849 -50-ben egyes kórboncolási leleteket feljegyzett, és ezek között van Wesselényi Miklós bonclelete is, amelyet Korányi Sándor 1935-ben az Orvoskari Gyűjteménynek ajándékozott. Mielőtt a lelet elemzésére térnénk, még néhány adatot kell ismertetnünk. Korányi Frigyes Balassának és Arányinak volt lelkes hallgatója. Megírta Korányi Frigyes, hogy éppen Balassa előadásáról rohantak ki, hogy meghallgathassák a „Talpra Magyar"-t a költő ajkáról. Korányi Frigyes részt vett a szabadságharcban. Világos után elbujdosott ő is, de sikerült mégis Pestre feljutnia és tanulmányait folytatnia. Ő vezette a diákküldöttséget Balassa professzor kiszabadítása érdekében. Balassát ki is engedték a Neugebäude börtönéből, de Korányi Frigyes, akit az 1851 — 52. tanévben avattak doktorrá, a rendőrség feketelistájára került. E közbeiktatott kitérés után folytassuk Wesselényi betegségének ismertetését. A vak Wesselényi börtönbüntetését elengedték ugyan, de nagy bánatára többé már nem képes részt venni a Széchenyi, Kossuth, Deák vezette küzdelmekben. Egyre romló egészsége ápolására 1848. szeptember 29-én megint Freywaldauba utazik és csak 1850 tavaszán gondol a hazatérésre. Barátai közül ekkor már Széchenyi Döblingben, Kossuth számkivetésben, Deák Kehidán; gazdasága pedig pusztulóban. Hajón indul haza a Dunán. Útközben, április 19-én magas láz tör ki rajta, vért köp, Pesten ki kell szállnia. Orvosa, Garay János tüdőgyulladást állapít meg nála. Állapota egyre súlyosabbá válik. Április 21-én beszéde már töredezett, félrebeszél. Este fél hét tájban szívverése megáll.