Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

KRÓNIKA

1939-ben jelenteti meg Artelt, Christian Mentzelről a nagy választófejedelem (Grossen Kursfürsten) orvosáról szóló jelentős monográfiáját. Legjelentősebb műve azonban kétségtelenül az 1949-ben Stuttgartban kiadott „Einführung in die Medizinhistorik" (Ihr Wesen, Ihre Arbeitsweise und Hilfsmittel). A szerény cím mögött igen tudós tanulmány húzódik meg az orvostörténeti kutatás forrásairól, segédeszközeiről, az adatok értékeléséről, formába öntéséről, a bibliográfiai adatok, idézés módjáról stb. A mű függelékében a tudós élettársa, a kitűnő Edith Heitschkel professzorfiő tanulmánya, „Die Geschichte der Medizingeschichtes Schreibung" olvasható. Artelt műve olyan kézikönyv, mely napjainkban sem hiányozhat egyetlen igényes ovostörténész íróasztaláról sem. A II. világháború utáni években a kitűnő német tudóst előbb a Frankfurt am Main-i orvosi kar dékánjává (1958 — 59) ,majd az egyetem rektorává (1962—63) választják. 1966-ban ő egyik alapítója az azóta is megjelenő, rangos Medizinhistorisches Journalnak és véleménye egyre súlyosabban esik a latba, mind a német, mind a nemzetközi orvostörténeti mozgalomban. 1971-ben, nyugdíjba vonulása évében, tanítványai, tisztelői neki és élettársának, Edith Heitschkelnek ajánlották a „Medizingeschichte in unserer Zeit" című rangos tanulmánykötetet. Közel 20 évvel ezelőtt találkoztam először Artelt professzorral. 1957-ben a lengyel orvostörténészek VII. nemzeti kongresszusán beszámolót tartottam s abban a keleti és nyugati orvostörténészek közti dialógus és kapcsolatok kibővítésének szükségességét hangoztattam. W. Artelt mint az egyedüli nyugati orvostörténész, aki résztvett az értekezleten, megkeresett s mély meggyőződéssel hangoztatta, ő is úgy véli, a jövőben kapcsolataink, tapasztalatcseréink sokkal gyakoribbak, szorosabbak kell hogy legyenek, annál is inkább, mivel több délkelet-európai orvostörténésszel, köztük mesteremmel, Bologa professzorral, már régóta baráti kapcsolatot tart fenn. Azóta mind W. Artelttel, mind feleségével, Edith Heitschkellel, sűrűn találkoztunk, rendszeresen leveleztünk. Többször kértem ki tudós véleményét vagy tanácsát egyes szakkérdésekben. Válaszai mindig igen kimerítőek, pontosak voltak, s munkánkat mind ő, mind felesége, az intézetünknek adományozott értékes könyv és különlenyomat küldeményekkel is jelentősen segítette. Önfegyelmét akkor ismertem meg valójában, amikor az 1962-es, XVIII. Nemzetközi Orvostörténeti Kongresszus (Varsó) munkálatai alatt egy tragikus kimenetelű autóbaleset során ő is megsérült, de még aznap délután turbánszerű nagy kötéssel fején, mosolyogva jelent meg a délutáni ülésen. Munkastílusát, ismeretei sokoldalúságát, kitűnő oktatói képességeit azonban különösen 1971-ben volt alkalmam értékelni, amikor mintegy másfél hónapon át Frankfurt am Main-i intézetében vendégtanárként dolgoztam. Artelt megismertetett intézete felépítésével, bevezetett könyvtára titkaiba. Egész ottlétem alatt munkámat tanácsaival állandóan segítette. Felejthetetlenek maradnak számomra a diákoknak tartott előadásai az orvostörténeti kutatás történetéről. Ludwig Choulantról, az első jelesebb német orvostörténeti kutatóról tartott igen színes, meggyőző, humorral ötvözött előadásokat. Frankfurtból való távozásom napján folytatott beszélgetésünk örökre emlékezetembe vésődött. Artelt a humanista tudós aggodalmával és hozzáértésével beszélt a jelenlegi orvosi oktatás olyan kritikus pontjairól, melyek — meggyőződése