Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)
SZEMLE Könyvekről - Hoffmann— Axthelm, W.: Lexikon der Zahnmedizin (Friedrich Ildikó)
szintű tudományos-ismeretterjesztő művek segítségével sokoldalúan mutassa be az embert különböző tevékenységein keresztül, például mint gyógyítót, építőt, kereskedőt, hajózót stb. A gazdagon illusztrált kötetek meghatározott terjedelemben, időrendi táblával, a témára vonatkozó ajánló bibliográfiával, a tájékozódást elősegítő mutatókkal ellátva jelennek meg. Keith Ellis a pénz történetét írja meg az ókori kultúrákban kialakult cserekereskedelemtől napjaink bonyolult pénzügyi manővereiig. John Harvey művének alapgondolata, hogy változó módon bár, de az ember mindig épít, amióta megszűnt barlanglakó lenni; s ez az építő cselekvés, akarat igen nagy szerepet játszik az emberi fejlődésben. Könyvének első részében általános ismereteket ad, második részében az angliai építészetet ismerteti elsősorban nem művészi szempontból. Érdekesen mutatja meg, hogy az épületek, s általában az építészet milyen direkt módon utalnak koruk társadalmi viszonyaira. D. C. Money az „otthon" szó értelmezéséből indul ki, tisztázva, hogy mily eltérő jelentéssel bír ez a szó a különböző társadalmakban élő emberek számára, bár az otthon-teremtő szándék egyként sajátja minden embernek. Széles áttekintést ad a szerző arról, hogy miként fejlődött, alakult az „otthon" — szoros összefüggésben a mindenkori helyi viszonyokkal. Megismerjük a könyvből a leggyakoribb építőanyagokat és felhasználásuk módját is, valamint azt a változást, amelyet a különböző település-típusok felgyorsult átalakulása okoz a családok életében. W. R. Trotter a „gyógyító emberről" írt művével gazdagította a sorozatot. A kötet legnagyobb értéke az érdekes képanyag. A szöveg összeállításában a szerző az olvasmányosságot tartotta szem előtt, s ez — a téma nagyságát (a kőkorszaktól napjainkig) és a terjedelem szűkre szabott voltát tekintve — elkerülhetetlenül aránytalanságokhoz és torzító leegyszerűsítésekhez vezetett. Semmelweis pályafutását pl. így foglalja össze: „Felfedezését nem valami nagy tapintattal hozta nyilvánosséigra, nyersen kijelentve, hogy »a gyilkolásnak véget kell vetni.« Felbőszült kollégái elűzték Bécsből ; megörült, s tragikus pályáját elmegyógyintézetben fejezte be". Szlatky Mária Hoffmann-Axthelm, Walter: Lexikon der Zahnmedizin. Berlin, „Die Quintessenz" Verlag, 1974. 650 p. ill. A közelmúltban megjelent fogászati lexikon a szakemberek fontos tájékoztató eszköze. A rövid előszó eligazítást nyújt a kötet felépítéséről, megemlíti azokat a területeket, ahol ugyancsak segédeszközként alkalmazható a mű. A szerkesztőt és a közreműködő munkatársakat az irodalmi hivatkozásoknál elsősorban a célszerűség vezette: lehetőség szerint a legfrissebb munkákat jelölték meg az egyes témákkal kapcsolatban. A lexikon fogászati kérdésekről, szájsebészeti, fogszabályozási rendszerekről, az orr, gége, szájüreg betegségeiről, rendellenességeiről ad rövid áttekintést. Mindezeken túl számos más jellegű orvosi problémát is tárgyal, így pl. az Rh-faktort, a reumát, a Basedow-kórt stb. Orvostörténeti jellegű adalékokkal is szolgál a kötet elsősorban a biográfiai cikkeiben. Olvashatunk Carabelli György magyar származású sebésztudor- és fogorvosról, aki a fogorvoslás első professzora volt Bécsben, szó esik