Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

SZEMLE Könyvekről - Bienkowska, B.: The scientific world of Copernicus (Birtalan Győző) Ill

készült el. Újabb latolgatások, tájékozódások, a hívek sürgetése után 1542-ben végre nyomdába kerül a mű, 1543 márciusában megjelenik, május 24-én Copernicus halott. Aleksander Birkenmajer közleménye (Astronomer of the age of transition) a Copernicus elődjeinek munkájáról szól. A megelőző évtizedekben számos aprólékosan kidolgozott astronómiai táblázatot készítettek. Ennek értelmét és értékét világítja meg a szerző. A pythagoreusok óta többen, legnagyobb hatással Aristarchos, hypothetizálták a heliocentrikus rendszert. Copernicus azzal nőtt az általa mélyen respektált elődök fölé, hogy jóval alaposabban dolgozta ki tételeit. Ehhez segítették hozzá a fenti előmunkálatok. Adatainak pontossága szilárdította meg következtetéseit, melyek kiindulópontként szolgálhattak a még érettebb kepleri világkép felépítéséhez. Műve további sorsát, a modern tudományhoz való viszonyában is végigkísérhetjük Wlodzimierz Zonn (Nicolaus Copernicus—Founder of the new astronomy) és Leopold Infeld (From Copernicus to Einstein) fejezeteiben. Copernicus volt az első fizikus, aki egy mozgás jellemzésénél a megfigyelő helyzetéből indult ki. Érdekes az einsteini fizikához való viszony kérdése. Copernicus hypothezise az elődökkel szemben csupán az egyszerűbb, átfogóbb magyarázat fölényével rendelkezett. Miként az övét követő tanok (Kepler, Newton, Einstein) is csak ebből a szempontból múlják felül. A nagy lengyel tudós még megtartotta a körmozgás tökéletességéből kialakuló előítéletet, a geocentrikus nézőponttól azonban megszabadította az emberi gondolkodást. Ebben az összefüggésben érdekes gondolatot vet fel tanulmányában Waldemar Voisé (The great renaissance scholar). 1543-ban nemcsak a De revolutionibus, hanem Vesalius új anatómiája is megjelent. Ez az anatómia az ember mikrokozmoszát még a makrokozmosz analógiájaként tekinti, ezzel is érvelve az emberboncolás létjogosultsága mellett, melyet az állati anatómia művelése nem helyettesíthet. így vetődött fel ellentétesen, szinte egyidejűleg az emberközpontúság problémája. A renaissance időszakában éleződött ki az intellektualitással és érzékléssel megragadott dolgok értelmezésének gyakori kettőssége. Copernicus eszközei alig különböztek az elődök mérőeszközeitől, a döntő az értelmező intellektusa volt. A természettudományok és a humanizmus közötti feszültség kérdéseivel foglalkozik Bogdan Suchodolski (The impact of Copernicus on the development of the natural and the human sciences) dolgozata. Kultúránkban Prometheus e régi konfliktus első hőse. A renaissance megfelelő szimbóluma, a Góliátot leterítő Dávid. A 16. század nagy embereinek többnyire valóban tragikus vagy nyomasztó a közérzete. A felfedezések drámáit a szörnyű történelmi küzdelmek és szenvedélyek drámái tetézik be. Copernicus magatartása, koncepciójának jellege mégis optimista. Méltatják szellemi atmoszférájának derűjét. Optimizmusát a heliocentrikus rend harmóniája és szépsége sugározza. Tudjuk azonban, hogy ez a harmónia, mely még annyi középkoriságot, kozmológiai hierarchiát sugall, már évtizedekkel utóbb tovább oldódik Giordano Bruno végtelen csillagvilágában, melyben a naprendszer is csak egyike a számtalannak, az ember pedig porszemmé törpül. Barbara Bienkowska (The heliocentric controversy in european culture) fejezetéből megismerhetjük a heliocentrikus világnézettel szembeni állásfoglalás főbb időszakait az európai kultúrában. Az első 1543—1616-ig terjedő periódusban még csak az érvek háborúja folyt. Ezt követte az 1616— 1687-ig terjedő ideológiai terror