Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

ADATTÁR - Daday András: Egy orvostörténész visszaemlékezései

kitolódott a magyar orvostörténeti tanszék létesítésének időpontja. Szülőföldemhez. Erdélyhez való ragaszkodásomat megmutattam, mikor 1942-ben ott is kértem habilitálásomat. Munkásságom ideje alatt számos orvoskolléga fordult hozzám kérdéssel vagy kéréssel. Mindnyájuknak megadtam a felvilágosítást s buzdítottam őket a további elmélyedésre. A külfölddel is próbáltam összeköttetést szerezni. Dolgozataim szerepeltek a belgrádi, varsói, amsterdami, tallinni, jeruzsálemi nemzetközi kongresszusokon. Visszaemlékezéseim első fejezete szomorú akkorddal zárul. Látnom kellett, miként hordják szét tüzelőnek a budapesti orvosi fakultás általam rendezett irattárát. Az irattárt, amely oly sok pótolhatatlan személyi adatot is tartalmazott. Elkeseredve kellett látnom az állatorvostörténeti múzeum bomba által történt megsemmisülését is. De kétségbeesésem akkor volt a legnagyobb, mikor rádöbbentem, hogy kézirataim legnagyobb része, ,,A magyarországi gyógyfürdők története" című befejezett, legépelt munkámmal együtt az ostrom martaléka lett. Ezeknek pótlására még csak gondolni sem mertem. A csapások sorozata ezzel sem fejeződött be. Elveszítettem állásaimat is s a puszta megélhetésért kellett küzdenem. Az orvostörténelem müvelése ilyen körülmények között éveken keresztül csak mint egy távoli, meg nem valósítható álom jelent meg előttem. Azután lassan normalizálódtak a viszonyok. Az orvostörténclem váratlanul áz őt megillető nagyjelentőségre tett szert, új szárnyakat kapott s sohasem remélt magasságokat ért el. Gyönyörű székházban megnyílt az Országos Orvostörténeti Könyvtár. Megindultak a hetenként rendezett orvostörténeti előadások. Megjelent az egész művelt világon ismert „Orvostörténeti Közlemények". Elhagyta a nyomdát több orvostörténeti mű, köztük magyarul Weszprémi örökéletű munkája. Avatásra várt Semmelweis szülőházában az Orvostörténeti Múzeum. Egyszóval minden lehetőség megvan arra, hogy a ma orvostörténet-kutatója nyugodt légkörben, eredményesen dolgozhasson. Csak egy dologgal nem rendelkezik ma sem: idővel. Egy fél életen keresztül ámítgattam magamat azzal, hogy milyen sokat fogok dolgozni, ha majd nyugdíjba megyek. A nyugdíjazást megértem, de a több orvostörténeti dolgozást nem. Orvosi vonalon kell tovább dolgoznom a megélhetésért. Pedig még törleszteni valóim vannak. Össze kell gyűjtenem a Mezőgazdasági Múzeum részére a magyar állatgyógyászat fejlődését szemléltető anyagot, s adataimból meg szeretném írni Magyarország orvostörténetét 1740—1790-ig. Végezetül feleletet kell adnom az első sorokban feltett kérdésre, hogy volt-e miért élnem s hogy hol hibáztam el életem? Ezekre a kérdésekre csak annyit válaszolhatok: hogyha még egyszer élnék, bármilyen rögös is volt életutam, akkor is csak orvostörténelemmel foglalkoznék.* * Memoárjával emlékezünk az 1973-ban elhunyt jeles orvostörténészre. (Szerk.)