Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)
TANULMÁNYOK - Moess Alfréd: Az 1739—40. évi pestisjárvány a távolból és közelről
A PESTIS KÖZELRŐL: KECSKEMÉT Hornyik János, Kecskemét jeles historiográfusa, egyik müvében 5 két oldalt szentelt a városát járványok révén ért csapásoknak, beleértve a múlt században hatszor megismétlődő kolerajárványokat, „a vészangyal öldöklő pallosának hatszori megvillanását". Megemlíti az 1044., 1678., 1682. és 1692. évi pestist — amelyek közül az 1678. évi legalább 2570 áldozatot követelt Kecskeméten —, valamint az 1709—10. évi „gugahalál"-t, amelyben 5000 ember pusztult volna el. A 18. századi járványok sorát az 1739—40. évi „fekete halál" zárta le, amely „azért neveztetett így, mert az abban elpusztult ember hullája azonnal megfeketedett". Hornyik megemlékezik arról, hogy édesapjának első napa akkor született a fekete halál idején, amikor naponta 100 embert temettek el a városból, apai nagyanyja pedig — mint hatéves kislány — egyedül maradt, egész családja kihalván. „Egész éjeken át temették a halottakat — írja —, koporsóval nem győzték azokat ellátni, hanem zsákba dugva, lepedőbe varrva vagy gyékénybe takarva, legtöbbnyire pedig 10—20-óval egy sírba fektetve takarították el". Egész családok haltak ki, házaikat lezárták, az ablakokat berakták, a kapukat beszegezték. Kecskemét római katolikus felekezete „a rémítő ragálytól történt megszabadulásáért" öt keresztet állított fel a város öt főbejáratánál, majd 1742-ben a főpiacon egy díszes Szentháromság-szobrot állítottak. Ami a pusztulás mérvét illeti, Hornyik azt írja, hogy „általában kihalt a város egész lakosságának egyharmada", még pedig kilenc hónap alatt: az egyházi feljegyzések szerint akkor Kecskeméten 3959 római katolikus és 2011 református vallású, összesen 5970 ember hal el; a városi levéltárbeli hivatalos kimutatás szerint pedig kevéssel több, 6101 volt az elpusztultak száma. Ezek szerint mintegy kétszer annyi katolikus halt meg 1739-ben, mint református. Ha a két nagy felekezet hivői egyforma arányban pusztultak, feltehető, hogy lélekszámuk is ilyen arányban állt egymással, de adatunk a város lakosainak számára ez időből nincs. Hornyiknak az az állítása, hogy a fekete halál dúlása 1740. szeptember 14-én, Szent Kereszt magasztaltatása napján szűnt volna meg, feltétlenül téves, mint az az alábbiakból kiderül; talán csak nyomdahiba az „1740" év, 1739 helyett. Tény az, hogy 1740-ben Kecskeméten nyoma sincsen pestisnek; ellenkezőleg, ez az esztendő produkálja a legalacsonyabb halálozási számot a római katolikus halotti anyakönyvezésnek 1734 nyarán történt megindulása óta. Az alábbiak tekintetében forrásunk elsősorban éppen ez a római katolikus halotti anyakönyv, amelyet — a még a török uralom alatt, 1678-ban megkezdett keresztelési anyakönyvvel együtt — a kecskeméti ferencesek gvárdiánjai vezettek példás rendben és alapossággal. A halotti anyakönyvben a járvány kitörésétől, 1739. április elejétől kezdve — gyermekhalottak esetében is — csak a halottak neve van felsorolva és életkoruk van megadva; az életkoradat 20 éven felül gyakran — de távolról sem kizárólagosan — kerek szám: 20—30—40—50 év, 3 Hornyik János: Kecskemét város gazdasági fejlődésének története. Kecskemét, 1927. II. rész.
