Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

ADATTÁR - Kapronczay Károly: Fodor József és Rózsahegyi Aladár levelezéséből

azonban ígérve, hogy a vándorgyűlés segélyezése ügyéi a márcziusi közgyűlésre még beviszik. Szaküléseink elég jól fejlődésnek indultak, a márcziusin a tiszti főorvos, továbbá a katona- és honvédorvosok fognak referálni a múlt évi egészségi állapotokról. Csak annyi nehézséggel ne kellene küzdeni, még jegyzőkönyv írásra nem tudok alkalmas embert kapni, a végén magam leszek kénytelen mindent csinálni. Különben úgy látom, hogy az egylet központjában is hasonló a nehézségek. A belügyminiszteri osztályfőnök ügyében nem állott be semmi változás azóta. Rég nem hallottam rólad, ha időd engedi, kérlek tudósíts, ő nagysága hogylétéről. Géza 1 czikkét a lipcsei kiállításról érdeklődéssel olvastam. Üdvözlettel igaz híved Rózsahegyi 5. Rózsahegyi Aladár levele Fodor Józsefnek (Kolozsvár, 1892. december 31.) Kedves Barátom ! Egy örökké valóság, hogy nem írtunk egymásnak. En a nyárnak nagy részét itthon töltöttem, intézetemben a villamosságot rendeztettem be. Azután felmentem a havasokra, hol eléggé helyre jöttem a nyáron kétszer is szenvedett cholerin nevű állapot következményeiből. A letűnt félév azonban erősen megviselt : rendes col­legium, tanár-cursus és jogászelőadáshoz még a gyógyszerészek számára is special­collegium jött. Hetenként 14—16 órát adtam elő magam! Deczemberben egy új influenza ért utói, s azt még most nem hevertem ki, még a szobában vagyok, s ebben a szibériai hidegben jó ideig nem járhattam ki. Ez az oka, hogy szokott karácsonyi felrándulásom elmaradt. Képzelem, hogy te hasonló mértékben lehettél elfoglalva. Mulatok azon a sok-akaráson és kapkodáson, mely most a közegészségügy terén mutatkozik. A tanács az ünnepi időben akar kimerítő javaslatot kapni az egész országból? ! ! A t. főorvosok privát értekezletet szándékoznak tartani, hol termé­szetesen mit sem fognak kisütni. S az a hely, melynek az egészet mozgatni, intézni, vezetni kellene — mélyen hallgat ! Milyen korcsot fog megint szülni ez a természet­ellenes vajúdás. A közegészségi, mintha az idén kevésbé volna tevékeny. Mi már 2 szakülést tartottunk. E hóban kijön az évkönyvünk is. 1 A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1893-ban Kolozsvárott tartották vándor­gyűlésüket. 2 Fodor Géza az 1892. évi közegészségügyi kiállításról írt az Egészség c. lapban be­számolót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom