Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

ADATTÁR - Weszprémi István: A pestisoltás szükségének vizsgálata Fordította: Vida Tivadar

figyelmeztetett minket, hogy a tűz sem éget, és hogy semmiféle élőlény sem tud megélni a levegőben levő salétrom nélkül. E szerencsés következtetés valóban nem tévesztette meg ezt a tudós embert. Amikor tömlő segítségével hajtod a levegőt a meggyújtott tűz táplálására, a salétromos sók a levegővel együtt eljutnak a szén- vagy faparázs kátrányos és kénes részeihez, egymás ellenségeiként összeütköznek, kegyetlen csatát rendeznek egymás között; minél inkább folytatod az ellenfelek ösztökélését, annál élesebbé válik a csata, azaz, hogy nyíltan beszéljek, a tüzed egyre inkább izzani fog. Végy magadnak bármilyen jeles nagyságú edényt, legyen ellátva áttetsző ablakkal, tégy bele meggyújtott szövétneket, tégy bele bármilyen állat gyönge kicsinyeiből, majd alaposan zárd el az edény nyílását. Kis idő után azt látod, hogy a szövétnek kialszik, a kicsinyek pedig elhalnak, miután a tűz mindkettőjük elől felemésztette a levegő sóit. Megállapítható a búvárok példáján, különösen Halley kísérletével: Mihelyt a víz mélyére merülnek, annál nehezebb a készülékben a lélegzés, minél tovább maradnak a fenéken, és ha nem kerülnének szabad levegőre, szükségképpen megfulladnának, mert [16] a hosszantartó lélegzés nyomán a készülék minden légi sója kimerül, így nem marad többé semmilyen tápanyag, amely fenntartsa az eredeti meleget, jobban mondva tüzet; a hamuvá égés folytán nem marad egyéb, mint az alkalikus és égési sók. A búvárharangon kívül is összegyűlnek ezek a hamvadási sók a testben, és az idegek telt hártyáiban rögződnek, mivel pedig alakjuk miatt és a magukba fogadott tüzes részecskék miatt korrozív hatásúak, tömegüktől függően nagyobb vagy kisebb ingert váltanak ki, amiből következik a gyulladás, végül pedig a szomjúság. Ezért ekkor az okos orvosra hárul, hogy megszabadítsa a testet ezektől a berögződött salétromos és más súlyos sóktól, ahogyan kiválóan említi ezt Quincy Dispensatorium de Diureticis c. művében. A homokos, továbbá bármilyen terméketlen talajt, sőt az igen magas és vad hegyek legmagasabb csúcsait nedvesítsd meg kissé közönséges sóval telített vízzel, vagy szórd meg bárminő hamuval vagy mésszel, és a kötött sók, amelyekben ezek a dolgok bővelkednek, vendéglátóként befogadják a levegő illékony salétromos sóit, s ezek meghozzák a kívánt termékenységet a földeknek. Hajdan Cicero jegyezte meg szellemesen, hogy minden tele van ostobákkal, és nyomában az a Rotterdami dicsérője Moriának. Ám én több joggal és méltán mondanám: Minden tele van salétrommal. Ez ugyanis forrása és szülője a dolgoknak, és mintegy a lelke, amely szerteoszlik lakható világunknak egyes részeire. Magasztaljuk hát a Háromságos, Jóságos és Nagyságos Istent, mindenségünk kegyelmes atyját, hogy mérhetetlen jósága szerint a természetnek ezzel az egyetemes és állandó kincsével gazdagította az összes élőlényeket bármilyen, még a legeldugottabb helyen is. Aki legalább a vegytan elemeibe belekóstolt, vakondoknak kell lennie, ha nem látja, hogy a salétrom az-összes többi só közül a leghatásosabb természetű.