Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

ADATTÁR - Weszprémi István: A pestisoltás szükségének vizsgálata Fordította: Vida Tivadar

semmilyen kárt sem. El is hinném mindezt igaznak bármely korra nézve, ha nem értesülnék eltérő dologról Thuküdidészböl, aki megemlíti, hogy ama hítes athéni pestisben, amelyet oly élénk színekkel ecsetelt, elpusztultak azok a madarak és kutyák, amelyek emberi hússal táplálkoztak. Massa [Miklós] viszont bőségesen tanúsítja, hogy a növények sajátos pestisében szenvedő gyümölcsök vagy levelek lenyelése is halálos volt hajdan az emberek számára. Aztán ki mondja meg az okát annak, miért esnek bele egyesek előbb, mások később, ismét mások pedig egyáltalán nem [sohasem] fertőző betegségbe; most az embereket, utóbb a marhákat támadja inkább ez a baj; olykor a férfiak, máskor a nők esnek áldozatul, van, amikor az öregek, néha a fiatalabbak halnak meg jóval többen. Az is megesik néha, hogy a betegség sohasem kínozza meg többé azokat, akik egyszer elviselték annak nehézségeit; egy másik rész, bár nagyon ritkán, újra elkapja, s vagy belehal, vagy elkerüli a veszélyt. Az tudja mindenkinél jobban megadni ezeknek az okát, aki alaposabban betekintett a járványos betegségek valódi okaiba. Bizonyára jól különböztetsz meg ezek sorában három fajtát, az egyik a belső oké, a másik a külső közelebbié, a harmadik a külső távolabbié. Az elsőről az előbbiekben már említettem egyet s mást, tudniillik testünknek azokról a büdös nedveiről, amelyek az izmok mindenféle hájas sejtjeiben fészkelnek, ahogyan ugyanezt adja elő nekünk Friedrich Hoffmann is, aki újabban könnyűszerrel lett első Németország orvosai közül, [10] követőivel együtt. Ezek [a nedvek] csaknem minden embernél változóak a vérmérsékleti alkat, a különleges szervezet különbségeinek megfelelően; változóak az oktalan állatoknál is testi szervezetük sokszoros különbözősége szerint, a rostjaikban levő tónus különbözőségének, s a nedvek ebből következő sokféle kiválasztásának megfelelően, s hadd tegyem hozzá, az élelem különböző módja szerint is. így hát óriási változatosságát látjuk e természetes méregnek a befogadó testben. Ennélfogva nem csoda, hogy annyira különböző keletkezésének és terjedésének módja, amelyre nézve fentebb kérdést tettünk fel. Óvakodjál azonban attól a véleménytől, hogy — amikor itt a betegségek adagjáról vagy élesztőjéről [csírájáról] szólok — mindenegyes mirigynek akarok ilyenféle sajátos élesztőt tulajdonítani, amelynek jóvoltából menne végbe a váladékok egész munkája : amikor ugyanis az magához ragadta a vérnek bizonyos részét, azt tüstént átváltoztatná önmagával egynemű folyadékká. Ezt a véleményt erőteljesen és az összekeresett következtetések hatalmas felszerelésével cáfolták meg — másokon kívül — Bell és Pitcarne, mindketten az elméleti orvostudomány elkeseredett védelmezői. Amit a jól ismert Freind hozott fel Emmenológiájában arra, hogy az asszonyoknál kiküszöbölje a havi bajok élesztőjét, vajon megingathatja-e a fertőző betegségeknek általunk védett élesztőjét is? Semmi esetre sem. Feleljenek arra, amit ott Freind terjeszt elő kérdés formájában Graaff, Bayle és Ertmüller követői, akik magukévá teszik azt az elméletet; mi csak a saját dolgainkkal foglalkozva erre az első kérdésre: Hol rejlik ez az élesztő,