Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Vida Tivadar: A 33 éves Weszprémi István javaslata a pestisoltás megkísérlésére
tapasztalt, nem keveset tanult, figyelt és olvasott, s igyekezett eligazodni mindebben saját ítélőképességével, logikájával. Talán ez utolsó mozzanatban nem erőltetett a párhuzam közte és a 100 évvel később élt Semmelweis között. * Az előadás megszabott kerete nem tette lehetővé, hogy a Tentamenben idézett, említett többi személy adatait felsoroljam. Azok közül, akiknek mint jóakaróinak ajánlja Weszprémi könyvét, John Andrée (1698—1785) orvosdoktor a franciaországi Reimsben szerezte oklevelét, a londoni orvosok kollégiuma pedig 1741-ben fogadta tagjai közé. Jelentős szerepe volt a londoni közkórház felállításában, amelynek vezetője s egy ideig orvosa volt. Michael Morris orvosdoktor ugyancsak Reimsben doktorált 1750ben, a londoni orvoskollégium 1761-ben fogadta tagjai közé. Ettől kezdve a Westminster-kórház választott orvosa harminc éven át, 1791-ben bekövetkezett haláláig. Katonaorvos is volt és tagja a Royal Society-nak. Néhány cikke megjelent a Medical Observations and Inquiries c. folyóiratban. John Baptist Silvester orvosdoktor Aquitániában született, Leydenben tanult, ott is avatták orvossá 1738-ban. Előbb katonaorvosként szolgált a holland hadseregben, majd 1751ben került be a londoni orvoskollégiumba. 1748-tól 1764-ig volt a londoni közkórház orvosa. 1774-ben lovaggá ütötték, 1777-ben vonult vissza az orvosi gyakorlattól és 1789-ben halt meg Bath-ban. 48 Fény derült az oltás egyik ellenzőjének nevére is. „D-l-f—é tiszt", akit Weszprémi megkímélt attól, hogy Tentamenjének 2. lapján teljesen kiírja családi nevét, nem más, mint Theodor Delafaye Canterbury-i rektor, aki egy, 1753 júniusában tartott prédikációjában kikelt az oltás mint „mocskos mechanizmus" ellen. Ellene azonban még ugyanabban az évben megjelent N. Bolaine vitairata, aztán Doddridge és Maddox worcesteri püspök pozitív állásfoglalása elnyomta magányos hangját. 49 A Tentamen 20. és 21. lapján Weszprémi a zürichi Bachofen családnál tett megfigyelésére hivatkozik. Valószínűleg 1753-ban vendégeskedett Hans Kaspar Bachofen (1692—1755) lelkésznél, a zürichi Grossmünster kántoránál, aki templomi zenedarabokat szerzett — többek között egy passiót is —, amelyek a Zenetörténetben is helyet biztosítottak számára. 50 William Hunter (1718—1783), Weszprémi egyik jóakarója, a híresebb John Hunter idősebb fivére volt. William Cullentól tanult orvostudományt, majd a 48 Münk, W.: Roll of the Royal College of Physicians of London. 2nd Ed. London, 1878. Vol. 2, 148, 232, 178. — Az itt, valamint a 49. j.-ben található adatokért köszönetet mondok Szabóné Gabonyi Zsuzsannának, a Wellcome Institute, London munkatársának. (V. T.) 49 Vö. Miller, G.: The Adoption of Inoculation for small-pox in England and France. Philadelphia, 1957. 169, 295. 50 Hist.-Biogr. Lex. d. Schweiz. Neuenburg,1921. Bd. 1. 515.; Schweiz. Musikzeitung 1929, No. 1, 3. — Az adatok közlését L. Kohler úrnak köszönöm, a Zentralbibliothek, Zürich, osztályvezetőjének; (V. T.)
