Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Karasszon Dénes—Kurdi József: Adámi Pál (1739—1814) és a loimiatria története

orvoslószerek alkalmazása során óvatosan kell eljárnunk, mert a beteg állat gyógyulása lehet véletlen és teljesen független a mi gyógyító beavatkozásunktól" [5], Az országban pusztító marhavész ellen a Helytartótanács országszerte, mint legsikeresebbnek talált gyógyszert, a következő keveréket köröztette : Rp. Antimonii crudi Rad. Gentian. Sulfuris citrini Salis communis äa libr. duas Baccarum Juniperi libram semis D. S. fiat pulvis ,,E porból kelle a beteg baromnak este és reggel egy jó kanállal beadni, azonkívül a marha orrát, száját és nyelvét etetés és itatáskor leginkább reggelenként borecettel megmosni, vagy ha ebben a gazdának módja nem volna, a mosást friss emberi vizelettel tenni, utána a marha torkába ecetes, vagy hugyos kenyérre egy fél kanálnyi nyers ként és két kanál sót kellett önteni" [10]. 1768-ban az ország különböző megyéiben mindegyre tartó és pusztító marhavész ellen a helytartótanács újra egy gyógymódot köröztetett, amelyet Brandenburgban nagy sikerrel használtak: ,,kréta, sárga kén, sziksó, fenyőbogyóból és konyhasóból fél font, büzaszat fél lat, e szereket jól összetörve gersliliszt meg jó borecettel megszaporítva elegyíteni, naponta frissen készíteni, reggelenként huzamosabb ideig egy-egy marhának diónyi nagyságú adagot kelle beadni". Adámi nem sok jót észlelt e kezelési módtól. 1777-ben egy magát megnevezni nem akaró „Über die Mittel gegen Schöpsenkranheit und Schafblattern" c. művéről és egy másikról, amelyben az ugyancsak ismeretlenségbe burkolódzó szerző a szarvasmarhák betegségei ellen ajánlott biztosan ható gyógyszeres kezelést („Viehkrankheiten und dafür brauchbare Rezepte"), Adámi a végrehajtott kipróbálások eredményei alapján elítélőleg nyilatkozott. Nem tartotta megfelelőnek Scotti módszerét sem, amely „gyökérhúzásból", „szőrzsinórhúzásból", belsőleg pedig langyos tejbe kevert lőpor, pálinka, kénvirág, tárnicsgyökérpor, borókabogyó, fokhagyma, borkősav és kámfor keverékének beadásából állott [36]. Ismertette ugyan könyvében [5] a kitűnő osztrák gazdasági írónak, Wiegand-nak receptjét a száj- és körömfájás ellen, a szer kedvező hatásáról mégsem tudott beszámolni, és nem volt megelégedve az ecetes agyagpakolás hatásával sem a lépfenés karbunkulus kezelésében. A kérdés rendszeres kísérletes tanulmányozásának jelentősége figyelemre méltó az állatorvosi gyógyszertan történetében. A XVIII. század második felében sok fontos kémiai felfedezést tettek. Störck, Goulard és mások terápiás javaslatai; van Swieten antisyphiliticus higanysublimatos kúrája a gyógyszertan-tudomány előtérbe kerülését eredményezte. A pharmacopoeák XVI. században megindult megjelenése ekkorra hozta meg a kémiai irányzat győzelmét. A „Generale Normativum" 6. §-a előírta, hogy a gyógyszertárak az állatok számára szükséges gyógyszereket is kötelesek készenlétben tartani és kiszolgáltatni. Bár a megjelenő gyógyszerkönyvek, így a Torkos Justus János [49] által kiadott és számos állat-