Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Friedrich Ildikó XVIII. századi magyar nyelvű kiadványok a gyermekek ápolásáról és neveléséről

döntő fontosságúnak tekinteni, s ez a szemléletváltozás gyökeres fordulatot eredményezett nemcsak a pediátriában, hanem a mindennapi gyermekápolás és gondozás gyakorlatában is. A felvilágosodás százada változtatta meg a pólyázás évszázados hagyományait. A csecsemők tetőtől talpig való „gúzsbakötése" még a római időkből származott, enyhített formája a karok szabadon hagyása volt. Rousseau, a filantropisták és a mi orvosaink egyöntetűen elítélték a gyermeknek ezt a kíméletlen bebugyolálását, ugyanúgy, miként az ókori spártaiak, akik szabadon hagyták rugdalózni, A rómaiaktól származó Gyermekét pólyázó anya pólyázási módszer mozogni a csecsemőket. „Az újonnan született Kisdedet nem kell sok Ruhával terhelni, sem pedig szorosan bé-pólálni; nem kívántatik annak állapotjához képest annyi Ruha, mint egyéb Embereknek... Elég példáink vágynak erre minékünk mind a' régieknél mind a' mostaniaknál, hogy a' ki-tétetett és el-hagyatott Kisdedek sok napokig éltének" — írta Weszprémi István.

43 A végtagok és a test szoros bepólyázása gátolja a szabad mozgást, a belső szervek fejlődését és akadályozza a vérkeringést — fűzte hozzá magyarázatul. Szót emelt a még járni nem tudó gyermekek cipő és botos (bőrtalppal ellátott kötött cipőcske) viselete ellen és helytelenítette azt, hogy a csecsemőt a bölcsőben lekötözik, s ezáltal meggátolják őt mindenfajta mozgásban. A svéd Nils Rosén, a gyermekorvostan tulajdonképpeni megalapítója, aki munkásságának elismeréséül nemesi rangot kapott a királytól, szintén a pólyázást ellenzők táborához tartozott. Ha egy felnőtt embert kényszerítenének szorosan bepólyázva feküdni, annak nem volna-e terhes ez az állapot? — kérdi a gyermekorvoslásról írott könyvében, melyet Domby Sámuel fordított magyarra 1794-ben. Ezzel szemben Csapó Józsefnek, Debrecen fizikusának az 43 uo. 8—9. p.