Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)
ELŐADÁSOK — KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Duka Zólyomi Norbert: Az orvosdoktori értekezések jelentősége Albrecht Haller Disputationes c. gyűjteménye alapján
pozsony Windisch János Teofil 1715-ös erfurti disszertációja alapján (De languore Pannonico). Windisch saját, pozsonyi és Pozsony környéki tapasztalatai alapján számolt be a népi gyógyszerekről. így Windisch eredményei, melyek szerény egyetemi értekezés keretében meghúzódva nem kerültek volna nagyobb nyilvánosság elé, legalább közvetítve jutottak el az európai orvosi körökbe. Másik még fontosabb érdeme Maiéter disszertációjának, hogy nagyon bő hazai irodalmi anyagra is támaszkodik: a két Rayger Károlyra,a besztercebányai Moller Károly Ottóra és a soproni Gensel Ádám Jánosra, akikkel személyesen is tárgyalt az értekezés tárgyáról, továbbá Paterson Hain János, Köleséri Sámuel, az említett Windisch, az eperjesi Raymann János Ádám, a rozsnyói Bácsmegyei írásaira, illetve levélbeli közléseikre. így Maleter disszertációja révén a halieri Disputációk olvasói bepillantást nyerhettek a magyarországi orvostudományi irodalom fejlett termékeibe. A magyarországi értekezéseket Weszprémi István „Observationes medicae, Trajecti 1756" c. műve zárja le. A Variae néven összefoglalt esetek, melyek a szerző szerint „non vulgaris saporis" (nem közönséges „ízűek") és ezt gondolhatta Haller is, mikor felvette őket gyűjteményébe, több csoportot foglalnak magukba : Obs. Oesephagii obstructi per salivae exitatum fluxum aperti Obs. Submersorii, quos credit in pulmones congesto suffocari Obs. De inoculationis variolarum utilitate Obs. De nonnullis per Angliám laudatis remediis, quae specifica dicuntur Obs. De scabie leprae adfini, De pericardio cum corde connato etc. Obs. Epistola ad Richardum James-ium (annak értekezéséről). A klinikai esetek, melyek, úgy látszik, részben vagy egészben Weszp réminek az angol kórházban, ahol praktizált, eszközölt megfigyelései, nem haladják meg a szokásos „különleges" kórképek szintjét, ellenben külön érdeklődésre tarthat számot az angliai himlőoltási (variolizációs) gyakorlatáról szóló beszámolója. Leírja az egyes intézményeket, melyekben maga is járt, a himlőoltási „házakat", az elért eredményeket és végül is felszólítja az orvosokat további kutatásokra az oltás terén. Raymann János Ádám 1721-es egyedülálló kísérlete óta 11 ez az első hang a magyarországi szakirodalomban, mely pozitíven foglalt állást a himlőoltás mellett. Utána csak 1760-ben került sor Pozsonyban Sgollanics Ferenc, megyei 11 Szinte tragikusnak hat, hogy a gyűjteményben levő számos értekezés a himlőoltásról: Rosen—B. Borelius, Frewe, Miliin, de még Weszprémi István 1756-ban a himlőoltás hasznosságáról írt értekezésében sem emlékszik honfitársának úttörő kísérletéről úgy, ahogy pl. a földrajzilag egész közeli, késmárki Fischer Dániel sem a 18. sz. negyvenes éveiben a himlőjárványokról írt munkáiban. Igaz, hogy Raymann maga is szkeptikusan nyilatkozott a kísérlet után — vajon nem inkább a hánytatóknak volt köszönhető leánya felgyógyulása? — és az, ami az angol Lady Worthley-Montague tettét mindjárt közérdeklődés tárgyává tette, a társadalmi háttér, teljesen hiányzott Raymann esetében. Viszont a legobjektívebb ok talán az lehetett, hogy mivel az érdekeltek ellenállása miatt Magyarországon nem oltottak, nem is esett szó az új módszerről. Ha Rayman maga talán tényleg végzett további oltásokat, mint ahogy ezt Weszprémi állítja, ez csak szűk helyi körben zajlott le és semmi visszhangja sem volt.
