Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

ELŐADÁSOK — KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Duka Zólyomi Norbert: Az orvosdoktori értekezések jelentősége Albrecht Haller Disputationes c. gyűjteménye alapján

1. Önálló, kritikai állásfoglalásuk van a szakirodalommal szemben, elméletileg új, haladó nézeteket vallanak. 2. Tárgyukat nemcsak elméleti alapon ismertetik, hanem induktív módon, kísérlet, megfigyelés segítségével, eredeti következtetéseket is tartalmaznak. Más kérdés, hogy az egykorú kritika miképpen értékelte az orvosdoktori értekezéseket. A 18. század második felére vonatkozóan erre Haller gyűjteménye ad választ, mely 7 kötetben látott napvilágot a következő címmel : Disputationes ad Morborum Históriám et curationem facientes quas collegit, edidit et reeensuit Alb. Hallerus, Lausannae 1757—1758. Haller előszava és a disszertációk kiválogatásának módja tiszta képet ad arról, mikor tartottak egy értekezést értékesnek az orvostudományi irodalom fejlődése szempontjából. Egy-egy értekezésnek a gyűjteménybe való besorolása nemcsak magának az értekezésnek kiemelését jelentette, hanem szerzőjének pozitív értékelését is és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Haller A. gyűjteményén keresztül az egész európai orvostudományi irodalom megismerhesse az akkori kritériumok szerint értékesnek tartott műveket és szerzőjük nevét. Mivel többször szerepelnek közöttük az akkori Magyarország területéről származó hallgatók disszertációi, külön figyelmet fogunk nekik szentelni. Másik célkitűzésünk pedig az, hogy az akkori kritériumokat a maiakkal összevetve, választ kapjunk kérdésünkre : volt-e értelme a disszertációknak, kötelező elkészítésüknek az orvostudományi fejlődés szempontjából vagy csak segédeszközt jelentettek, mint a tézisek? * Amikor Haller Albert kiadta gyűjteményét, tudományos pályafutásának delelőjén állt. 17 évi göttingeni tanárkodásra tekinthetett vissza (1736—1753), Borhaave vezetése alatt elkezdett és sokoldalú érdeklődéssel folytatott tudományos múltra. Hallernek úgyszólván tökéletes áttekintése volt a korabeli orvostudományi irodalomról, nevezetesen a doktori értekezések nagy készletéről. Maga írja bevezetésében, hogy „nagyon sok" disszertáció van birtokában. Megvolt tehát a technikai lehetősége is minél több értekezést összehasonlítani, és tudományos felkészültsége azt is lehetővé tette, hogy reális értékméréssel válogasson közöttük. Ugyancsak a bevezetésben igyekszik az anyagot bizonyos csoportokba, rendszerbe beleilleszteni. Az első csoportot olyan disszertációk alkotják, „melyekben betegségeket szokásosan, a triviumban [felsőfokú középiskolában] tanult módszerrel általánosan leírnak" („quibus morbi vulgari et de trivio sumta methodo utcumque describuntur"), illetve a korabeli divatot afektálják („saporem qui eo tempore receptior fuerit") — modorosan fogalmaznak. Ezt a csoportot Haller alacsonyan értékeli: újat, sajátosat vagy a szokványostól eltérőt nem hoznak („nihil vero videas ibi novi, proprii aut supra vulgus elati"). A második csoportban tetszetősebb anyag van. A szerzők ékesebben fogalmaznak („litteris eleganter docti") — Haller itt a későbarokk virágos, cikornyás stílusára utal, mely akkor „elegánsnak" tűnt fel, de bizony mai szemmei nehézkesnek, túlterheltnek, mesterkéltnek tartjuk. Ilyen pl. a nagyszombati