Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Kovalovszky Miklós: Tehetség és betegség — Ady patográfiájához

péket látok" (1907. aug. 13.).

68 Ugyanerről az időről írja Vészi Margit, hogy a hozzájuk Dunavarsányba kilátogató költő „sápadt, félőrült, elcsigázott az álmatlanságtól, s egy furcsa szokása volt: elalvása pillanatában, mint ő mondta, mindig az az érzése volt, hogy megáll a szíve, meghal, a sötétségbe hull. Ebben a pillanatban vérfagyasztóan kiáltott mindig."

69 Ady Lajos is, Földessy is említi, hogy az éjszaka rémképeitől rettegve és kínozva, rémült kiáltozással szokott felriadni.

70 Verseiben is van ennek nyoma: S valakit, aki talán sohse élt Látok most hirtelen. Fekszik, mint én s az ágya felé Csúszik a veszedelem. Sikoltok: fény, megjött a kék Hajnal. . . (Álom az álom helyett) Ha akarom, nagy, jó álom jön S nem a régi erőltetettek, Kicsik, szomorúk és hézagosak Népe, amelytől félve retteg Minden kis szenderem. (A meghívott Hálál) Óh, rémült kiáltás: „jaj-jaj-jaj", Kivel gyakorta riasztom föl Magam s ördöngös éjeimet. . . Csóktól, pestistől, tűztől, víztől Vacognak kis, bomlott álmaim,. . . Tébolyodott kísértetecskék Szorítják össze a szívemet S riasztanak föl-föl: „jaj-jaj-jaj". (A rémület imája) 1915-ben is így számol be állapotáról orvosának: „Iparkodok az Ön utasításai szerint élni. . . Három kanalat szedek a csillapítóból s az éjjel egy fél gramm veronait vettem csak s aludtam majdnem hat órát. Persze rémületes álmokkal, idegesen."

71 Ezeknek az éjszakai rémképeknek egyik visszatérő motívuma lehetett a csontváz-vízió, amely már gyermekkorában is kísértette (1. Katinkáig), s ezt újíthatta fel a váradi csontverem élménye. A történetet megerősíti Biró Lajos emléke68 Válogatott levelei 170. 69 Lengyel i. m. 275—9. 7U Ady-Múzeum I, 140; II, 189. 71 Révész: Ady tragédiája II, 187.