Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)

FOLYÓIRATOKBÓL - Gesnerus — 1972 (Friedrich Ildikó—Kapronczay Katalin—Némethy Ferenc)

korszakból való, mégpedig legvalószí­nűbben az i. e. II. századból. Jelentő­sebb paleopatológiai adattal azonban nem találkozunk egyik közleményben sem. Ugyanebben a számban olvasható három muzeológiai tárgyú cikk is. Az első (Jifí Koufimsky — Josef Moucha : Britské pfirodovëdecké múzeum; 153— 159. 1.) a British Múzeum Természet­tudományos Osztályát (1963 óta ön­álló Brit Természettudományi Mú­zeum) mutatja be. A másodikban ugyanez a két szerző foglalkozik a müncheni természettudományi múze­umokkal (160—163. 1.), végül a har­madikban a Museo Civico di Storia Naturale di Milano-t ismertetik (164— 167. 1.). Mindegyik cikket bő képanyag teszi szemléletessé. Vida Tivadar GESNERUS — 1972 Vol. 29., No. 1—2. A Svájci Orvostörténeti Társaság 1971. október 9-én ünnepi ülésen em­lékezett meg fennállásának 50. évfor­dulójáról. Az itt elhangzott előadások — amelyeket a lapnak e kettős száma közöl — mind Svájc és más országok orvosi kapcsolataival foglalkoztak. Erna Lesky az osztrák—svájci orvosi kapcsolatok történetét vizsgálva (Me­dicorum commercium Austro—Helveti­cum. — 1—18. pp.) bizonyos időbeli csomópontokra mutat rá, olyan kor­szakokra, amelyekben az átlagosnál élénkebb kommunikáció fejlődött ki a két ország között. A humanizmus országhatárokon túlnyúló szellemi kapcsolatai éppúgy kedveztek ennek, mint a bizonyos értelemben nemzet­közi jellegű felvilágosodás. A 16. sz. elején a svájci születésű Joachim von Watt (Vadianus: 1484—1551) 17 évig tartózkodik Bécsben (közben tanul és tanít az egyetemen), míg végül haza­térve St. Gallen városi orvosa lesz. A 18. sz-ban Boerhaave különböző helyeken működő tanítványai tartanak egymással kapcsolatot: a svájci Albert Haller, a bécsi van Swieten és de Haën. A bécsi orvostörténelem első művelője is svájci volt: Heinrich Attenhofer (1783—1856). A 2. bécsi orvosi iskola virágkorában tanult az egyetemen Jakob Laurenz Sondereg­ger, a svájci közegészségügy nagy út­törője. E. Lesky sokat idéz az ő em­lékirataiból, amelyekben nagy elisme­réssel emlegeti Semmelweist. („Ez az ember — ti. Semmelweis — tudomá­nyos és emberi szempontból egyaránt rendkívül jó benyomást kelt.") Rosas­nak, Semmelweis legnagyobb ellenlá­basának operatív ügyességét elismeri ugyan, de hozzáfűzi: „Párját ritkító, régimódi fecsegő; egyre inkább csak a nevéből él." (. .. ein Plauderer und Alterthümler wie kaum Einer... ist ein Name und wenig mehr für die jeztige Medizin.) — Theodor Billroth (1829—1894) sebészprofesszorsága új korszakot nyit mind a zürichi, mind a bécsi egyetemen. Nemcsak az anesz­tézia és az antiszepszis meghonosításá­val, hanem azért is, mert ő vezetett el­sőként gondos feljegyzéseket a sikerte­len műtétekről is. — A két ország ha­sonló földrajzi fekvése, alpesi jellege következtében közös sebészeti problé­mát jelentettek a golyva-műtétek. Az ezzel kapcsolatos elsőbbségi vitákra éppúgy akad példa, mint a vállvetett együttműködésre (Reverdin, Kocher, Eiseisberg, Clairmont), — Végül az I. világháború után, a monarchia össze­omlása idején több neves osztrák orvos

Next

/
Oldalképek
Tartalom