Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Lhotsky, A.: Aufsätze und Vorträge I. (T. Pajorin Klára)

Lhotsky gondolatai és adatai — folyamatos, következetes — tiltakozást jelentenek az ellen a szemlélet ellen, amely szemére hányja a középkori embernek, hogy nem „a mi szintünkön" gondolkodott. Ugyanakkor rámutatnak arra, hogy az akkori gondolkodásmód más ugyan, mint a miénk, de alacsonyabb rendűnek semmiképpen nem nevezhető. Ennek a másfajta szemléletmódnak a megértése és átélése tette a szerzőt alkalmassá arra, hogy emberközelségbe hozza — a laikus számára a tankönyvek száraz adataiból unalmasnak hitt — Otto von Freisinget. Lhotsky szerint a XII. sz-i történetíró a civitas diaboli megvalósulásától féltette kora emberiségét, és ezért Chronicájának nyíltan soha meg nem fogalmazott alapkérdése az, hogy miért olyan rossz ez a világ — e kérdés megválaszolásának feltételét pedig emberi lényegünk, történelmünk megismerésében látta. A középkor megértése — természetesen hatalmas tárgyi tudása mellett — tette óvatossá Lhotskyt az osztrák kiváltságlevelek „hamisság"-ának megítélésében (Epilegomena zu den Freiheitsbriefen), ez juttatta el őt arra a felismerésre pl., hogy a XII. században más, mélyebb jelentéstartama volt az Imperium Romanum fogalomnak, mint a XVII. sz-i „Heilig Römisches Reich deutscher Nation"-ná duzzadt monstrumnak. így volt képes rámutatni pl. arra, hogy a haladás dicső gondolata korántsem újkori eredetű; egy XII. sz-i ember is kialakíthatta a saját — korát meghaladó és továbbfejlesztő — szaktudományi és filozófiai nézeteit, és ezeket a világ előtt is nyíltan és szabadon képviselhette (Otto von Freising. Seine Weltanschauung). Gotik in Österreich c, ragyogó kis történelmi esszéje (az azonos c. kiállítási katalógus bevezetője) pl. annak bizonyítására szolgál, hogy a gótika — a nem szakember számára stagnáló kornak tűnő — három évszázada folyamán az élet bizonyos területein nagyobb változások következtek be, mint a XVIII. sz. elejétől napjainkig. A szerző minden alkalmat megragad arra, hogy rámutasson: mi az, amiben — horribile dictu — a középkor íú/mutat a görög—latin antikvitáson, vagy amiben a mi korunk számára is például szolgálhat. így kerít pl. sort annak kifejtésére, hogy Otto von Freising átlagosan képzett kortársai nagyobb érdeklődést tanúsítottak a történelmi események iránt, mint a mi korunk „általános műveltség"-gel rendelkező emberei — akkor is, ha a történelem mint sui generis tudomány nem szolgált még a megfigyelés tárgyául, és „csupán" olyan természetes követelménynek számított a történelmi tények ismerete, mint az ábécétudás. Érdemes elgondolkozni azon a gondolatmenetén is, hogy a középkori ember a haladást nem szóban, hanem ténylegesen követelte, de továbblépnie csak akkor volt szabad, ha —• biztosítva ezáltal a fejlődés evolúciós jellegét — a múlt vívmányait és azok továbbhagyományozódásait alaposan és tökéletesen magáévá tette. Említésre méltó a fenti kötet tanulmányai közül a Die Zeitenwende um 1400 c. írás. Az 1400 körüli viszonylag stagnáló időszak elemzésével — többek között a humanizmus megértéséhez is segítséget nyújtva — ha nem is marxista szemlélettel, de valami számunkra is lényegesre hívja fel a figyelmet: a történelem, a kultúra nem csupán egyes hősök, gondolkodók, szentek működésének az eredménye. Az egyszeriek, a kivételes megismételhetetlenek tettei hatástalanok maradnának a sokaság, a „szorgalmas taligások" tömegének a munkában való része-