Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Halmai János: A gyógyszerészek botanikai eredményei Magyarországon a XIX. század első felében

Baranya megye többi részén, sőt Szlavóniában is állandóan gyűjtött, néha napokon át. Élénk kapcsolatban állt Sadler József botanikus professzorral, aki a Mecsekben felfedezett zergevirágot begyűjtötte, és tiszteletére Doronicum Nedvichii Sadl.-nak nevezte el (a növényről később kiderült, hogy a D. Caucasicum N. B.vel azonos). Fia is foglalkozott botanikával, doktori értekezésének anyagát legnagyobbrészt apjától kapta. Ez az 1836-ban megjelent Pécsi flóraleírás már annak idején megérdemelt feltűnést keltett, és ráterelte a figyelmet a Mecseknek addig alig ismert növénygazdagságára. Nendtvich állandó levelezésben állott Sándor Józseffel, az udvari kamara fogalmazójával, aki szintén kitűnő ismerője volt a magyar flórának, és gazdag növénygyűjteményét az Egyetemi Növénykertnek ajándékozta. Az Orvosok és Természetvizsgálók 1841-ben Pécsett tartott ülésén közölte Nendtvich gyűjtésének további eredményeit, és Baranya fanemeinek szárított példányait a nagygyűlés alkalmából rendszeres sorozatban közszemlére kiállította. Erről is jelent meg ugyanott rövid leírás. Fennmaradt kézirati feljegyzéseit Kerner Antal nézte át és közölte a Verhandlungen d. Zoolog. Bot. Gesellschaft (Wien) 1860. évi XVIII. kötetében. Sigerius Péter nagyszebeni gyógyszerész, botanikus 1795-ben Brassóban született, Bécsben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét, majd gyógyszertárat vásárolt Nagyszebenben, és itt halt meg 1831-ben. Behatóan foglalkozott a botanikával. Nyomtatásban csak egy — aránylag jelentéktelen — jegyzéke látott napvilágot, amelyben az erdélyi orvosi növények neveit sorolta fel 5 nyelven. A „Flora Cibiniensis" című munkája kéziratban maradt fenn. 1810-ben az erdélyi rendek felszólítására tervezetet adott be egy „Herbarium vivum" és a „Flora Transsylvanica" kiadására. Ennek célja az volt, hogy az erdélyi gyógyszerészek megismerjék pátriájuk gyógynövényeit, maguk gyűjtsék vagy gyűjtessék, és így ne menjen pénz ezért külföldre. Sigerius egyedül nem vállalkozott a munkára, egyéb feltételei is elég követelőek voltak (szabad fuvar, a tisztviselők mindenütt segítségére legyenek, gyógyszertárában a helyettesét fizesse az ország, a Herbáriumra biztosítsanak 50 előfizetőt 50 forintjával, a Flóra Transsylvanicára 180 előfizetőt 100 forintjával, a fennmaradt példányokat pedig a szerző adhassa el). Érdekes, hogy az erdélyi országgyűlés, mely korábban Benkő József sokkal szerényebb feltételekkel előterjesztett kérését elutasította, most Sigerius feltételeit nagyobbrészt elfogadta, sőt a magyar nyelvre fordítás gondjait is vállalta. Az időközben bekövetkezett devalváció miatt az utazások félbemaradtak, sőt az egész tervezett mű is. Horvátország és a magyar tengerpart Kitaibel nagy útja óta egész a XIX. század közepéig alig látott botanikus kutatót. A kutatás abban az időben csaknem kizárólag Fiúméra és környékére szorítkozott. Sadler 1825-ig, nagy útján gyűjtött számos növényt Fiume körül és a Karsztban is, 1832-ben pedig a horvát hegyvidéket is meglátogatta. Érintkezésbe lépett Noë Vilmos fiumei gyógyszerésszel, aki legtöbbet tett abban az időben az ottani flóra felkutatása terén. Noë Vilmos Berlinből került Fiúméba 1835-ben, és itt működött mint gyógyszerész 1844-ig. Ezalatt állandóan gyűjtött, és számos szárított növényt küldött külföldre is. 1844 elején természetrajzi kutatás céljából Konstantinápolyba utazott; további